2012. január 7., szombat

Összeomlás felé

Péntek reggel három olyan hír került fel oldalunkra, melyeket nem mi írtunk (átvett anyagok), mindazonáltal akár mi is írhattuk volna. A közeljövőre vonatkozó összes meglátásunk beigazolódni látszik. A közeljövő eseményei ma már a legtöbb ember számára láthatóak, olyan, mint ha egy sínen közlekedő vonat lenne. Mindenki látja merre visznek a sínek, ezt hívtuk kényszerpályának.

Egyre többen mentik külföldre vagyonukat. Sajnálattal közöljük velük, hogy ha meglátásaink helyesek (márpedig eddig az összes bekövetkezett), akkor külföldön sem sokáig lesz biztonságban a pénzük. Az eurózóna ugyanis képtelen kiemelkedni a recesszióból, illetve megteszi majd, de hasonló eredménnyel, mint ami itt várható. Megelőzi egy összeomlás, és ezzel együtt a számlák zárolása, és az összes többi jelenség. Sokan aranyba fektetik vagyonukat, vagy ingatlanokba, olyasmikbe, amelyek megőrzik értéküket.

Mibe fektet a kormány? A Fidesz képtelen a helyzettel megbirkózni. Nem csak azért, mert nem értenek hozzá, hanem azért is, mert nem lehet két lovat megülni egy fenékkel. Nem lehet keletre és nyugatra megfelelni egyformán, nem lehet hátat fordítani Soros Györgynek büntetlenül, de a kétkulacsos politika sem kivitelezhető. Számtalanszor mondtuk már, hogy szinte közhely: VÉGE! Ennek a rendszernek lejárt az ideje. Tudomásul kell venni, hogy el kell számolni a 20 évvel! A kormánynak már nincs mibe fektetni. A 'legfelső' körökből származó információ, hogy a hatalom márciusig számol. Azért még kihúzza egy kicsit tovább, de nem sokkal.

Gyurcsány felismerte

Lehet, hogy egyelőre egyedül. Megjelentek olyan nyilatkozatai, miszerint nem szabad erővel elmozdítani Orbánt, vagy most Orbán jól politizál. Az történt ugyanis, hogy rájöttek: nem Orbánt fogják számon kérni, hanem mindenkit. Őket is. Szanyit is, Gyurcsányt is. A jelenlegi állapot ugyanis nem a Fidesz hibája, hanem csak részben. És az összes többié, aki politikai pályán mozgott 1989-től 2012-ig bezáróan. Mindenki! A kormány az összeomlást nem kerülheti el. Két dolgot tehet, és erre nemsokára maga is rá fog döbbenni. Vagy létrehozza a nagykoalíciót, és nyer vele 1 évet, vagy kiszemeli a leghatározottabb parlamenten kívüli ellenzéki csoportot, és leül tárgyalni. Ebben az esetben számíthatnak a korrekt eljárásokra. Az összes többi megoldás vége a káosz, és a tömeges kivégzések. Nincs több út, a történelemben soha nem volt. Lenin megmondta: nincs forradalom kivégzőosztagok nélkül. És ha valaki, hát Lenin elvtárs tudta hogy kell forradalmat csinálni.

Hungarista célok

A kormány az utóbbi időben több esetben is jó irányba indult volna el, főleg azokon a területeken, amelyeknek az ötletét tőlünk lopta el, ám utána pontosan úgy jártak, ahogy előre jeleztük. Képtelenek a működőképes megvalósításra. Semmi egyébért, csak azért, mert ahhoz le kellene mondaniuk a vezetésről, ugyanis a jó célok kivitelezhetőségének egyetlen akadályai pont ők maguk. Olyan, mintha egy prostituált, egy tömeggyilkos és egy ferde hajlamú deviáns akarna erkölcsi iskolát nyitni. Hiába lopják el, ezekből semmi nem lesz, csak gyorsítja a bukásukat.

Készül a hatalom a bukásra

Igen. Nem is kicsit. Tudomásunk van róla, hogy a budapesti lövészklubok tömve vannak komolyan felfegyverzett, és folyamatosan a lőtérre járó zsidókkal. Arról is, hogy nemrégiben egy beszélgetésben egy magas rangú rendőri személy a következőt mondta: minden rendőri, katonai iskolát végzett ember tisztában van vele, hiszen tananyag, milyen az erőszakszervezetek irányítása. Hogy működnek, hogy épülnek fel. Békeidőben, katasztrófa időszakban (pl. hosszabb kijárási tilalom), vagy háború idején mik a vezetésben hozott változtatások. A jelenlegi vezetés átszervezése egyértelműen háborús készülődés. Van még számos jel arra, hogy a kormány készül, de nekünk nem kell több bizonyíték. Az viszont példaértékű, hogy az ÁVO, ami 50 000 ávóssal, és iszonyatos mértékű fegyverzettel rendelkezett 48 óra alatt összeomlott. A fennálló hatalom azonban hatalmi helyzeténél fogva úgy érzi, mindent meg kell tenni a hatalomért, akár erőszak árán is fenn kell tartani. Ez a dolga, és a történelemben mindig is ez volt. Az ellenzéknek pedig az, hogy így vagy úgy, de kierőszakolja a hatalom bukását, és érdekeit érvényre juttassa. Ez a dolgok rendje. Ez a történelem. A mai események 50 év múlva ugyanolyan történelem lesz, mint most a második világháború, vagy 1956. Ahogy világosan látható volt 1944 derekán, vagy a vége felé, hogy ha csak csoda nem történik Hitler elveszti a háborút, éppúgy látható ma a jelenlegi hatalmi struktúra vége is.

A hatalmi mentőcsónak - a Jobbik -, nem csak túlterhelt, hanem minden eresztékében laza, tehát mindenre jó, csak túlélésre nem. Hatalmi pozícióba emelése esetén a baloldal teljes egészében ellene fordul, és a jobboldali hazafiak szintén. A kommunisták a kommunista-ellenessége okán, a liberálisok a kibékíthetetlen érdekellentétek miatt, a valódi hazafiak pedig a zsidó-fertőzöttsége és kétes szereplése miatt. A párttagságának és a szimpatizánsainak döntő többsége a társadalom ellumpenesedő rétegeiből kerül ki, ezért hosszabb távon a kitartás és az áldozatkészség hiánya miatt velük a párt vezetése nem számolhat. A Jobbiknak sem gazdasági, sem tömegtámogatottsági ereje nincs, és a felkészülése is sekélyes, komoly feladatok megoldására a párt nem alkalmas, egyedül csak a polgárháború kirobbantására.

Rádöbbenések

Igen. A mai sajtó szinte csak erről szól. Pontosan arról, amit évekkel korábban megírtunk, és amiért jobbról és balról csak gyűlöletet és gúnyt kaptunk. Egy szerkesztőnk a mai napra csak ennyit mondott:

"Mi mindent elmondtunk, többet nem tehettünk. Az emberek úgy jártak mint Jézussal, nem hallgattak rá, úgy nem hallgattak ránk sem. De akinek füle van hallja meg! Sokan azért meghallották. A nép vagy nemsokára tömegesen jelentkezik az MNA soraiba, hogy dolgozzanak a nemzetért, vagy vége. Jön a szabálytalan előzés, kapnak egy 'nesze semmi fogd meg jólt', és kitolják a szemüket a nagy semmivel. Amivel persze újra csak elodázzák a dolgokat, kapnak egy minimális haladékot, mert a vége amúgy is ugyanaz lesz. Igazából majdnem hogy felesleges a mai magyar helyzettel foglalkoznunk. Mindent elmondtunk róla jó előre. Már csak dőljünk hátra a székben, és kérjünk egy kávét. Továbbiakban erről már nem igazán lenne mit mondanunk."

Valóban. Most már nem azzal kell foglalkozni, hogy megbukik-e a rendszer vagy nem, vagy hogy ezt bizonygatni kellene. Megbukik és kész. Mi azonban elkészültünk egy Nemzeti Gazdasági Programmal, és egy Nemzeti Stratégiai Tervvel, amely hitünk szerint az egyetlen, ami kirángathat minket a jelenlegi kilátástalan helyzetből. Ugyanis a világ csak most döbbent rá arra, amivel mi már igen régen tisztában voltunk, és megtettük a megfelelő intézkedéseket, és elkezdtük a jövőnek való építkezést, stratégiák kidolgozását. A legtöbben ennek csak most állnak neki, de meglehetősen elkéstek. Úgy 5 évet.

Kovarcz Emil - Jövőnk.info

2010. november 23., kedd

Szolgálati közlemény!

Tisztelt Olvasók!

Ismét működik a Jövőnk.info. Az újabb cikkek mostantól ott olvashatók.

Ha esetleg további problémák lépnek föl, akkor visszatérünk ide és itt folytatjuk. Vagy ha nem itt, akkor egy újabb blog-oldalon, vagy egy még újabbon, és így tovább...

Az ellenség hiába is mesterkedik: Voltunk, Vagyunk, Leszünk!

Kitartás!

Szerkesztőség

A NATO kongresszus kérdései

Merre tovább NATO? - lehetne ez is a cím kérdés. Mi a szándéka a NATO-nak? Az orosz együttműködés, Irán ellenségként megnevezése. Mire irányul mindez?

Számunkra egyértelmű, hogy a NATO fő célpontja Oroszország. A gazdasági növekedésének lassítása, a hatalom megbuktatása, belső rendjének megbontása, a cionizmussal szembeni szövetség vezető helyének letörése,a cionista hatalom visszahelyezése, majd az ország kifosztása. Nagyjából ezek az Oroszországgal szembeni cionista célok. Erre szokták azt mondani: álmodik a nyomor, az erkölcsi nyomor.

Hogyan akarja ezt a cionizmus elérni? Jelen próbálkozása, hogy a NATO-n keresztül. Oroszország katonai ereje és hatalmas területe ellenére rendkívül kényes helyzetben van. Egyrészt azért, mert a Kelet, és a Nyugat között fekszik. Másrészt azért, mert lakosságának 20%-a muszlim. Harmadszor azért, mert zártsága ellenére, a beszivárgó egységeknek könnyű préda egy-egy vasútvonal, gázvezeték, (mint ahogy ezekre volt is példa) akár erőmű, könnyen eshet támadás áldozatává. Tehát nekik sakkozni kell. Majdnem úgy néz ki, ha a NATO idő húzásra játszik, akkor az oroszok még inkább arra játszanak. A jelenlegi helyzet ugyanis számukra tökéletes. Gazdaságuk, befolyásuk erősödik, a Nyugat pedig egyre kiszolgáltatottabb. A kialakult állapotokról a Gyalog-galopp című film ominózus jelenete jut eszembe, mikor a király levágja a fekete lovag két kezét meg két lábát, erre az végignézve magán megszólal: jó akkor egyezzünk ki egy döntetlenbe. Ez a helyzet a NATO részéről, ő a jelenet fekete lovagja. Távol-Keleten teljes térvesztés, Közel-Keleten vergődés. Roskadozó gazdaság, szétesett erkölcs. A NATO-nak nincs semmije. Illetve egy valamije maradt. Némi pénze arra, hogy a szegény kaukázusi államokban felfordulásokat pénzeljen, és az ottani muszlim világot Oroszország ellen hangolja. Gyakorlatilag ezzel tartja sakkban az oroszokat. Oroszország pedig az energiával tartja sakkban a Nyugatot. Melyik tart ki? Melyiket oldja meg előbb a másik? A muszlim kérdést, vagy az energia kérdést. Oroszország kész némi engedményre, tárgyalásra, hogy húzza az időt. Jelen megegyezés szerint, ha Oroszországot egyenrangú félként kezelik, akkor lehet együttműködés, mondta Medvegyev elnök. A NATO pedig térdre rogyott az oroszok előtt. Elismerte, hogy nélkülük, már nem boldogul. Packázni pedig nyíltan már nem mer, semmi lehetősége rá. Gyenge és beteg.

A NATO csalóinak hasonló megegyezései rossz előjelek. Szaddam Husszeint az USA biztosította arról, hagyni fogja Kuvait megszállását, rá két hétre szétbombázták Irakot. Grúziát is biztosították róla, hogy minden segítséget megkap, ennek ellenére jól hátsón billentették őket az oroszok. Hosszú ez a sor, kár rajta rágódni, a NATO egy erkölcsi hulla, a szava egyszerű méreg.

Oroszország mégis egyezkedik. Ez az időhúzás legbiztosabb lehetősége. Nemsokára Oroszországban választások lesznek, ahol Putyin, - ha indul - biztos befutó lesz. Ez eldönti Oroszország viselkedését újabb 12 évre, mert mostantól már 6 éves elnöki ciklusok lesznek. Oroszországnak létkérdés a muszlim világgal való jó viszony fenntartása. De ezzel operál az ellenség is, hiszen folyamatosan lázítja a muszlim közösségeket, illetve azokat a szakadár csoportokat, akik lényegében a iszlám ellenében cselekszenek. Az iszlám világ, élén Iránnal, igyekszik kiegyensúlyozott viszonyt ápolni az oroszokkal (technológiai fejlődése érdekében), és a szakadárok NATO támogatása ezt is le akarja rombolni egy iszlám-orosz ellentéttel. Nemrégen látott napvilágot az a bizonyíték, hogy Sorosék pénzelték a csecseneket az oroszok ellen. A grúz események, vagy a kazahsztáni események mögött vajon kik állnak? Ez Oroszországot is arra inti, sokkal ravaszabbnak kell lenni. Annak ellenére, hogy az egyik oldalon lázítja, a másik oldalon vajon a zsidó Sárközy miért a muszlim világot jelöli meg az ellenségnek? Annak legerősebb, leghatározottabb képviselőjét Iránt? Mert képtelenek az Európába beáramlott, vallását megtartó muszlimokat megfékezni zsidóellenességükben. Németországban 6 millió, Franciaországban 7 millió, Angliában megbecsülhetetlen a muszlimok, hinduk és sok más népesség száma, akik valamilyen érdekes módon nem akarnak konzumidióta nyugati csürhévé válni, hanem tartják a vallást, és erősen zsidó ellenesek. Ha Oroszország erősíti a muszlim vallás jelenlegi fellegvárát Iránt, azzal erősíti az európai zsidóellenességet is. Nem véletlen, hogy Merkel szerint összeomlott a nyugati liberális multikulturális társadalom. Pontosan ezért. Nem boldogul a cionizmus az ellenességgel. Le kellene tehát fejezni, valahogy elcsábítani, lefogni azt, aki az egésznek a motorja a Közel-Keleten.

Oroszország európai állam, kultúrája, vallása, hagyományai Európához kötik. Nem a politikai szemétdombhoz, hanem az eszményi Európához. Nem fogja elárulni európaiságát, de a nyugati Európa-ellenességgel, a multikulti, holokauszt-vallású, fajtalankodást dicsőítő degeneráltsággal soha nem fog kiegyezni. Ezért törekszik vezető szerepre, és akár tetszik a nyugatiaknak, akár nem, ezt meg is fogja szerezni. Méghozzá rövid időn belül. Ébredő Európának létfontosságú Oroszország támogatása, mert egyre többen tudják, hogy nincs más esélyük a megmaradásra.

Ezért felhívjuk a figyelmet nyomatékosan: bárminemű nyilatkozat, megegyezés, szerződés nem jelent semmit. Az ellentétek maradnak, a hatalmi harc marad, a háttérben ugyanúgy ölik egymást, mint eddig. Csak most még sunyibban fogják ezt tenni. Minden hasonló megállapodás csak azt jelenti, hogy a helyzet egyre rosszabb, súlyosabb. Egyre többet enged a Nyugat, a másik fél pedig egyre következetesebben kezdi kihasználni lehetőségeit. Ez ugyanis hatalmi harc, háború. Ez a megegyezés, ami valójában még meg sem született, csak az elvi lehetőség, de ha megszületik, újabb és újabb vitákat fog generálni. Egyre súlyosabb, elmérgesedőbb vitákat (a megegyezésekről csak annyit: Ribbentrop-Molotov paktum legyen intő példa.)

Aki azt hiszi, hogy az oroszok ennyire vakok lennének, és ilyen egyszerűen át lehetne verni őket, semmit nem ért a mai világunk dolgaiból. A kérdés kulcsa tehát nem az, engedi-e a NATO Oroszországot a közelébe, hanem az, szüksége van e a NATO-ra az oroszoknak. A válasz lényege egyszerű. Ameddig nem stabilizálja déli pozícióit teljes mértékig, addig igen, aztán repülnek. Addigra amúgy is teljes lesz a káosz és az összeomlás Nyugaton. Ezt követően majd rendet csinálnak az oroszok, kisöprik az Európa-istállót.

Gyártó István - Jövőnk.info

Észak- és Dél-Korea között újra szóltak a fegyverek

Dél-Korea katonai hadgyakorlatot tartott egy olyan területen, mely jelenleg a senki földje katonailag. A terület egy vitatott hovatartozású sziget, melynek közelében a nagy feszültséget kiváltott déli fregatt is elsüllyedt.

A szigetre déli tengerészgyalogosok hatoltak be, állításuk szerint hadgyakorlatoztak. A gyakorlatot nem jelentették Északnak, mely a behatolást látva tüzérségi tűz alá vette a szigetet. Több katona megsebesült, egy meghalt. A katonákat visszavonták, és választüzet nyitottak, mellyel a kivonást igyekeztek fedezni.

Ez az incidens nem fogja elősegíteni a két ország közötti - elsősorban az agresszív politikát folytató déli elnök hibájából - feszült viszony oldását.

Az északi országrész a világ egyik legnagyobb hadseregét tartja fenn. A déli haderő a nyugati modernizációt követi, mellette 23 000 amerikai katona is állomásozik ott. Észak azonban ereje mellett Kína támogatására támaszkodik.

Kína és Oroszország felszólította a feleket, hogy térjenek vissza eredeti állásaikba, és szüntessék be a további harci, és katonai tevékenységeket a határok közelében.

Gyártó István - Jövőnk.info

2010. november 22., hétfő

Az ENSZ kimutatta a foga - és a tankjai - fehérjét

ENSZ - milyen sokat mondó rövidítés. A köztudatban szinte maga a béke és az adakozás, a környezet, emberi jogok, világörökség, gyermekek és nők jogai iránt való altruista harc szinonimája. Megannyi nemes és szép cél. Én most mégis inkább a tetteknek szeretnék szentelni pár sort és megvilágítani egy-két nem annyira közismert összefüggést. Ehhez pedig az apropót az adta, hogy a közelmúltban Haitin a béke ezen bajnokai lelőttek egy tüntető civilt, konkrétan egy 14 éves gyereket.

Haitit, a világ egyik legszegényebb országát (hogy miért az, annak is megvan a maga története) 2010 január 12-én egy, a Richter-skála szerinti 7.0-es erősségű katasztrofális földrengés rázta meg, amely 100.000-140.000 halálos áldozatot követelt. Bár a karibi térség és benne Haiti is földtani értelemben sem nevezhető nyugodt környéknek, ebben a földrengésben ráadásul már a kezdetektől fogva volt valami rendellenes.

Mi történt a földrengés után? Nos, ennek a megválaszolásához vissza kell ugranom január 11-ére, vagyis a földrengés előtti napra. Ekkor ugyanis az amerikai védelmi minisztérium alá tartozó DISA (Védelmi információs rendszerek ügynöksége) szervezésében a Déli Parancsnokságnak (SOUTHCOM) a floridai Miamiban levő laktanyájában - hogy, hogy nem - éppen egy olyan gyakorlat zajlott, amelyen "egy Haitin bekövetkezett természeti katasztrófa - pl. hurrikán - esetén szükséges segélyszállítási helyzetet" gyakoroltak. Micsoda szerencséjük van ezeknek a haitiaknak, hogy véletlenül éppen teljes készültségben volt az akcióhoz szükséges összes egység! De a segélynyújtásra "szakosodott" amerikai kormányszerv, az USAID sem késlekedett, azon nyomban el is küldött 14550 tonna élelmiszert a bajba jutott szigetlakóknak (főként rizst, kukoricát, szóját és étolajat - vagyis a leginkább génmódosított élelmiszertípusokat...). Ennek szétosztását az ENSZ Világélelmezési Programja és civil szervezetek végezték el.

Az ENSZ azért nem itt lép először a képbe, mert a MINUSTAH misszió keretében már 2004-ben, az USA-nak nem tetsző Aristide elnök (eredetileg pap) elrablása és a rá következő, a CIA által megtervezett és lefolytatott puccs óta "tartja fenn a békét" a szigeten, egyre növekvő számú katonai, rendőri és civil személyzettel is, mert ezek a keményfejű haitiak nem hajlandóak belenyugodni, hogy ez a dolgok demokrati-kuss rendje. Az ország azóta - bár zaklatott történelme során nem először - gyakorlatilag idegen megszállás alatt van: 2009 novemberében, röviddel a földrengés előtt ez 7000 ENSZ-katonát és 2000 ENSZ-rendőrt jelentett, amihez egy kb. 60 főből álló amerikai csoport is járult.

Elérkezett a Nagy Nap, megvolt a földrengés, csakhogy az amerikai segély már küldése pillanatában is furcsa összetételű volt: az élelmiszerek mellé megérkezett ugyanis a USS Bataan hadihajó, a USS Fort McHenry és a USS Carter Hall expedíciós hajók, az USS Carl Vinson repülőgép-anyahajó, a USNS Comfort kórház-hajó valamint a parti őrség több hajója, helikoptere. Mindezen járművek összesen kb. 10000 SOUTHCOM irányítás alatt álló amerikai katonai személyzetet tettek partra, akik elfoglalták a sziget kommunikációs vonalait, ellenőrzésük alá vonták a repülőtereket és a főbb útvonalakat. És persze mindezek mellett továbbra is volt pofájuk "segítség"-nek nevezni az akciót. Mindennek lassan már egy éve.

Közben Haitin nagy vonalakban "csend" volt, ami azt jelenti, hogy a médiák semmi érdekes hírt nem hoztak erről a tájékról. Talán csak annyit, hogy Haiti 10 milliárd dollár kölcsönhöz folyamodott a "radikális reformok" megvalósítása érdekében. Ezt mi már tudjuk mit jelent, és tudják az argentinok, görögök, törökök is... Mindenesetre aki egyáltalán odafigyelt, nem szűrhetett le más következtetést, mint hogy Haitin az élet kezd visszatérni a „normális“ kerékvágásba, a romokat eltakarították és most újjáépítik az országot, amihez a nemzetközi közösség (természetesen önzetlenül) segédkezet nyújt. Pedig emellett a legutóbbi hivatalos adatok szerint az ENSZ-jelenlét 2010 augusztusára összesen 8700 katonára, majdnem 3100 rendőrre és nagyjából 200 civilre emelkedett. Hogy mennyi amerikai maradt, arról nem szól a fáma. Csak összehasonlításként: Kuba már a nyáron is 1000 orvossal képviseltette magát a szigeten, akik nincsenek a hírekben, nem döngetik a mellüket, miközben reptereket foglalnak el, IMF-kölcsönöket zsíroznak le és „privatizálnak” - hanem cselekednek és segítenek. És Haiti lakói ezt látják, nem azt, amit nekünk szervíroznak a médiák.

Elérkezett az október. Ekkor, október 21-től kezdve egyre szaporodó számban érkeztek híradások kolera-esetekről. A járvány gyorsan terjedt és terjed a mai napig, jelenleg 1250 halálos áldozattal, ebből 63 a három millió lakosú fővárosban Port-au-Prince-ben, a dokumentált megbetegedések száma megközelítőleg 60.000. Amint azt minden forrás egyhangúlag megállapítja, Haitin évtizedek óta nem volt regisztrálva kolerás megbetegedés, tehát elég nagy a valószínűsége, hogy azt oda valaki behozta. A haitiak haragja a nepáli ENSZ-csapatok ellen fordult és kétségtelen, hogy Nepálban a kolera nem ritkaság. Gondolom nem lep meg senkit, hogy az ENSZ kizár bármiféle összefüggést a nepáli kontingens és a kolera között. Azóta az ENSZ-ellenes támadások még jobban bedurvultak, ennek eredménye az egy halott (más források már kettőt emlegetnek), hat sebesült „békefenntartó” és sok sebesült helybéli. Az ENSZ véleménye szerint a támadások „politikailag motiváltak”, mivel november 28-án elnökválasztások lesznek az országban. Bár nagyon találgatni nem akarok, azért még egyszer felteszem a kérdést: „Cui bono”? Mert ha elnökválasztás lesz, a demokráciát még nem eléggé értő haitiak újra meg fogják választani Aristide-et, pedig mennyi munka van benne, hogy eltávolították. Hát nem jobb ötlet egy rendkívüli állapot? Ott van hozzá már a nagyjából 23.000 fegyveres.

Hagyjuk most el a demokratikus, meg hasonló lózungokat és csupán konstatáljuk a tényeket: Haitin puccs volt és azóta az ország idegen katonai megszállás alatt van – szerintem mindegy, hogy fehér-e az a tank és annak a fiúnak is mindegy már, hogy fehér puskából lőtték le.

Kürti Balázs – Jövőnk.info

A Nyugat a terrorizmus legnagyobb támogatója

Irán védelmi minisztere szerint a „Nyugat a terrorizmus legnagyobb támogatója a világon", hozzátéve, hogy a NATO katonai ereje folyamatosan csökken és tagjai hanyatlanak.

Az arrogáns hatalmaknak katonai ereje anyagi és gazdasági érdekekre alapszik, és mert a nyugati országokban gazdasági válság van, erejük is csökken, mondta Ahmad Vahidi dandártábornok vasárnap.

Vahidi megjegyzései a közelmúltban az iszlám Forradalmi Gárda Ali Imám bázisán hősi halált halt 18 katona tiszteletére tartott ünnepélyes megemlékezésen hangzottak el a nyugati Lorestan tartományában. Október 12-én haltak meg, amikor tűz keletkezett a bázison belül, amely átterjedt a lőszer raktárra, ami felrobbant. További 18 katona megsebesült. (A zsidók azt állították, hogy ők követték el a terrortámadást, de ezt fenntartással kezeljük, mivel tudjuk jól, hogy a zsidó mindig hazudik.)

"A status quo-ra tekintettel, a globális arroganciát felváltotta a csalódás, és a többi országban igyekszik a lázadást megteremteni, különösen a muszlim államokban a Közel-Keleten," - idézte az IRNA Vahidi kijelentését.

A környező arab országokat az Egyesült Államok fegyverrel támogatja, a legnagyobb mértékben Szaúd-Arábia kap fegyvereket 67 milliárd dollár értékben. Más országok a Perzsa-öböl térségében - beleértve az Egyesült Arab Emírségeket, Ománt és Kuvaitot - összesen 55,88 milliárd dolláros fegyver üzletet kötöttek az USA-val, ezzel próbálva ellensúlyt képezni az Iráni Iszlám Köztársasággal szemben.

Amíg a nyugati országok a régióban országokat támadnak meg a terrorizmus elleni küzdelem ürügye alatt, addig a nyugati emberek a terrorizmus legnagyobb támogatói a világban, mondta az iráni védelmi miniszter. Az úgynevezett terrorizmus elleni háború eddig 1,5 millió halálos áldozatot követelt.

A magunk részéről megjegyezzük, hogy a nyugati emberek azzal is támogatják a Nyugat által elkövetett terrorizmust, ha részt vesznek a cionista befolyás alatt lévő rendszerek országgyűlési és egyéb választásain, szavazatukkal legitimálva a gyilkos rendszert. Még a radikális pártok sem képesek ezen változtatni, mert a törvényhozásba bekerülve kivétel nélkül alkalmazkodnak a rendszer által felkínált demokratikusnak nevezett keretekhez. Érthető az iráni miniszter kijelentése, bár a nyugati országok lakossága teljes mértékben félre van vezetve - "nem tudják mit cselekszenek" - és nem sokat tehet a zsidókkal terhelt agymosó tömegtájékoztatás ellen, mivel azt még leszavazni sincsen módjában. Az egyetlen ellenszer a média ellen, ha nem fizetünk elő a szenny-csatornákra (be sem kapcsoljuk a televíziót), nem várásoljuk az újságaikat és fogyasztási szokásainkat is úgy alakítjuk, hogy a legérzékenyebben érintse a rendszer haszonélvezőit. A népi ellenállásnak ez a legegyszerűbb, legkényelmesebb, de ugyanakkor leghatékonyabb módja is.

Nyitrai Frigyes - Jövőnk.info

2010. november 21., vasárnap

Biztonság csak Oroszországgal együtt teremthető meg

Pénteken a NATO és Oroszország stratégiai együttműködésről tett nyilatkozatot. Oroszország elfogadta a NATO ajánlatát és kész részt venni az európai rakétapajzs kiépítésében. Ha egy évvel ezelőtt azt mondja valamelyik futtatott politológus, hogy a NATO Oroszországot együttműködésre kéri fel, kinevették volna. De a helyzet változik. A nyugati médiák a Hideg Háború végéről beszélnek. Az esemény valóban történelmi jelentőségű, de nem abban az értelemben, ahogyan a sajtó előadja az embereknek. A nagypolitikában semmi sem az, aminek látszik. A lisszaboni csúcsértekezlet hátterét vizsgáljuk.

Oroszország megkerülhetetlen és egyre fontosabb tényezője lesz a világpolitikának. (Pontosan úgy alakul minden, ahogyan azt az Arcvonal már jóval korábban jelezte.) Most azonban még a témában különben elfogult Angela Merkel német kancellár is úgy nyilatkozott, hogy "A Hideg Háború tényleg véget ért." Pénteken este a 28 NATO-tagállam megállapodott az új "Stratégiai Tervezet"-ben, mely a következő tíz évre szól. A csúcstalálkozó kiemelten fontos vendége Medvegyev orosz elnök volt.
Oroszország pozíciója egyre erősödik

A hivatalos verzió...

A NATO a lépést a modernizáció jegyében végrehajtott intézkedésként kommunikálja: 21 évvel a Vasfüggöny leomlása után új utakra kell lépni, mind a feladatok, mind szerkezeti felépítés és pénzügyek terén.

A tanácskozáson több érdekes információ is napvilágot látott. Törökország például kiállt Irán mellett. Törökország nyomására a tanácskozáson Iránt nem nevezték potenciális veszélyforrásnak egy Európa ellen indított rakétatámadás tekintetében. Szintén elhangzott, hogy az Afganisztánban jelenleg hivatalosan állomásozó 130.000 NATO-katona ellenére az afganisztáni ópiumkereskedelem drasztikusan növekedett, a világszerte terjesztett heroin 80 százaléka Afganisztánból származik. Szintén az értekezleten jelentették be a megszorítóintézkedéseket a NATO-ban, melynek során 35 százalékkal csökkentik a szövetség alkalmazottainak számát.

Minden igyekezet ellenére Anders Fogh Rasmussen NATO-főtitkár nem egy erős katonai szövetség képviselőjeként viselkedett, hanem egy magát kínosan érző, az orosz vendéget kínjában körbetáncoló házigazdaként. Nem csoda, hiszen nincsen erős szövetség mögötte, de még csak egység sem.

... és a valóság

A csúcstalálkozón a NATO két ízben is kinyilvánította, hogy a NATO "nem jelent fenyegetést Oroszország számára." Gyakorlatilag ez és az oroszoknak tett együttműködési ajánlat volt az egész csúcstalálkozó egyetlen biztos pontja. Minden másban a szövetség csak a saját bizonytalanságáról tett tanúbizonyságot: Irán, Afganisztán, az informatikai biztonság, az atomfegyverek megtartása avagy leszerelése mind-mind olyan pontok, melyekről még a NATO-n belül sincsen konszenzus, sőt, még sok esetben konkrét elképzelés sem.

A NATO tehát egy zavarodott, saját túlélésért küzdő és görcsösen feladatokat kereső szövetség képét mutatja, mely kezd rádöbbenni arra, hogy sokkal erősebb szövetségek is vannak a világon. Oroszországot pedig semmiképpen sem tudják megkerülni.

Ezt támasztja alá a NATO diplomáciája is. A NATO kérte ugyanis fel Oroszországot, hogy vegyen részt a rakétavédelmi rendszer felépítésében. Soha nem az erősebb keresi a gyengébb szövetségét, hanem fordítva. Magyarul: a NATO gyenge és fél. Nem is csoda, elég csak "a nemzetközi terrorizmus ellen folytatott harcok"-ra gondolnunk, ami nem csak katonailag, hanem erkölcsileg és hosszú távon gazdaságilag is bukásra van ítélve. Hogy ezt a diplomácia nyelvén hogyan kommunikálják, az ebből a szempontból teljesen lényegtelen.

Az oroszokat nem lehet elvakítani mézes-mázos szavakkal sem, ez maga Medvegyev elnök nyilatkozataiból is látszik a rakétavédelmi együttműködés kapcsán. Bár a kezdeményezést "történelmi esemény"-nek nevezte ő is, leszögezte: "Vagy egyenjogú partnerként veszünk benne részt, vagy nem fogunk részt venni benne." Tehát egy látványos csúcstalálkozóval a NATO még nem ért el semmit, a kérdést még nyitva hagyja Oroszország.

A legszebb az egészben, hogy Oroszország nem folytat rablóhadjáratokat világszerte, hogy életben maradjon, vezetői nem kiabálnak naponta sületlenségeket a tévében, hanem saját és valódi szövetségesei erejére támaszkodva dolgoznak és kivárnak. Az idő nekik dolgozik. A nyugati sajtó cikkeiben kitapintható az a zavarodottság, amivel a kérdést kezelik. Lassan, de szokják nyugaton is, hogy más szelek kezdenek fújni a világpolitikában. És ez még csak a kezdet...

Források: Welt Online, Spiegel Online

Németh Krisztián - Jövőnk.info

Születésnapi gondolatok


A közösség szellemi és erkölcsi erejének fontosságát emelte ki Győrkös István tegnapi, születésnapi ünnepségén. A Vezetőt fél évszázada, a Gyorskocsi utcai börtön pincéjében nem önmagában a halál gondolata zavarta, hanem az, hogy nem lesz aki emlékezzen rá, hiszen nem tartozott egy jó közösséghez. Később, mikor munkatáborba vitték át, bekerült egy olyan közösségbe, ahol megtapasztalta, milyen egy jó szellemiségű körhöz tartozni - a rabság ellenére! Pár évtizedre rá, a Magyar Nemzeti Arcvonal megalapítása után ismét jó közösség vette, veszi körül. Börtönévei során idősebbek alkották, az MNA-nál fiatalok alkotják a közösséget.

Győrkös István életpéldájából mindannyian erőt meríthetünk. Nem számít, hogy milyen Isten- és emberellenes rendszer tombol körülöttünk. Az sem, hogy ennek a rendszernek mi a célja az ősi rend örök érvényét zászlajára tűző, majd a lobogót a magasba emelő közösségekkel. A legerőteljesebb hangsúly a magas erkölcsiségű közösséghez tartozáson van. Emelt fővel, becsülettel és töretlen hűséggel kell, hogy ezt a közösséget szolgáljuk.

"És ha eljön az idő, amikor megmozdulnak a hegyek, cselekednünk kell. (...) Amikor eljön az Isten elé állás ideje, a betartott eskünk szellemisége velünk lesz és nem félelemmel állunk az Úr elé, hanem szeretettel, mert belépünk az örök szeretet világába, és az Isten kisugárzó szeretete betölti lelkünket. Az élők pedig emlékezni fognak ránk." /Győrkös István/

Köszöntöm Vezető Bajtársat, jó egészséget, erőt és még hosszú életet kívánva neki!

Éljen a Vezér! Győrkös István!

Hegyi Viktor Botond - Jövőnk.info

Hetvenedik születésnapját ünnepelte a hungarista vezető

Szombaton hetvenedik születésnapját ünnepelte Győrkös István, a Hungarista Mozgalom vezetője. A Bőny-Szőlőhegyen családtagok és meghívott bajtársak körében tartott bensőséges ünnepségen a Mozgalom díszfegyvert ajándékozott a Vezetőnek. A jelenlévők a termet körbeállva együtt énekelték el a 'Csak szívünkre hallgatunk' című hungarista mozgalmi indulót, igazán nagyszerű, felemelő hangulatot teremtve. Ezután a bajtársak egyenként adták át jókívánságaikat.



Győrkös István negyedik vezetője a Szálasi Ferenc által alapított Hungarista Mozgalomnak. Beszédében kiemelte, hogy azt a bajtársi közösséget, amelyet egész életében keresett, a Magyar Nemzeti Arcvonal keretében találta meg. Olyan különleges közösség ez, amely sehol máshol nem található meg a jelenlegi Magyarországon. Magában hordozza az erőt, a katonás fegyelmen alapuló rendtartást, és a kitartást a legmagasabb szintű erkölcsi elvek mellett a legnehezebb időkben is. Elmondta, hogy ötven évvel ezelőtt börtönbe vetette a hatalom, és akkor ott Istenhez imádkozott és fogadalmat tett, hogy ha egyszer kiszabadul, létre fogja hozni ezt a közösséget. Az akkori bajtársai idős emberek voltak, de párhuzamot vont a mai, fiatalakból álló bajtársi közösséggel.


A rendezvényt megelőzően az Arcvonal vezetősége egész napos munkaértekezletet tartott, melynek során nagy jelentőségű stratégiai határozatokat hoztak.

Nyitrai Frigyes - Jövőnk.info

II. Edzőtábor

Immár második alkalommal kerül megrendezésre az MNA önvédelmi-edzőtábora.

Akik az előző alkalommal részt vettek, sok értékes és hasznos tapasztalattal lettek gazdagabbak. A rendezvényt ezúttal is jól felkészült edzők, mesterek vezetik.

A tábor időpontja november 27-28.

A részvétel kizárólag csak tagsági kereten belül és előzetes bejelentkezés alapján lehetséges!

MNA Törökszentmiklós

2010. november 20., szombat

Mit csinál az EU a pénzünkkel?

Vajon mi mindenre költi az Európai Unió a pénzünket, amikor éppen nem bankokat segít meg, vagy egész társadalmi rétegeket tesz tönkre? Néhány napja nagy botrányt kavart a hír, miszerint egy popzenei koncert 600.000 eurós támogatást kapott az EU-tól. Közben kiderült: nem egyedi esetről van szó, sőt, még egy budapesti koncert is felkerült a példák közé. Rövid kirándulás következik az EU-kulturális fertőjében. Gyengébb idegzetűeknek nem ajánlott...

Az első hír a homoszexuális brit popénekes, Elton John nápolyi koncertjéről szólt, melyet a "Piedigrotta"-fesztivál keretében rendeztek meg 2009 szeptemberében. Egy klímavédelmi kampány keretében, szintén 2009-ben, Brüsszel 1,2 millió euró támogatást adott az MTV zenecsatornának. A pénzt az MTV az amerikai "Backstreet Boys" együttes koppenhágai, a brit "Editors" rockzenekar budapesti és a "Moby" nevű elektronikus zenész stockholmi koncertjének megrendezésére használta fel.

A klíma-kampány a dán fővárosban 2009 decemberében megrendezett klímakonferenciához kapcsolódott. A konferencia egyébként szánalmasan eredménytelen volt. Az Európai Tanács a konferencia előterében "fel szerette volna hívni Európai ifjúságának figyelmét a klímaváltozásra". Az Európai Tanácstól pedig arra futotta, hogy elferdült "előadók" fellépéseit segítse elő több nagyvárosban. Gratulálunk...

Még a hivatalos verzió szerint is az 1,2 millió euró valójában 1,5 millió volt, melyből az MTV 1,2 milliót saját belátása szerint költhetett el! A maradékot pedig "médiakapcsolatokra és nagykövetekre" költötték. Ezek a "nagykövetek" 11 embert jelentettek, akik országukban ismert közéleti személyiségek. A pénzt arra kapták, hogy reklámozzák a klímavédelmet.

Az egyik "nagykövet" egy Anna David nevezetű dán popénekes, akinek dala "egyes európai slágerlistákon igen magas helyezést ért el." A dal címét magyarul nem kívánom ide leírni, de annyit elárulok, hogy egy -sajnos hazánkban is- elterjedt káromkodásról van szó. De még néhány szerencsétlen sportolót is sikerült megnyerni a pénzszórásnak, nem utolsósorban a magyar Katus Attilát.

Azt, hogy mi alapján választották ki a "nagyköveteket" és hogy ezek mit is csináltak pontosan a 300.000 euróval, az Európai Tanács nem tudta megválaszolni a "Presse" megkeresésére. Az 1,5 millió euró egy 2,25 milliós regionális támogatási keretből lett kitualva. Nagy kapkodva most bejelentették, hogy ki a homokos brit zenész koncertjére elszórt pénznek utánanéznek. Amennyiben kiderül, hogy szabálysértés történt, az Európai Tanácsnak vissza kell fizetnie a pénzt, illetve a jövőbeni támogatásokat lefaragják.

Mégis miből fizetné vissza a tanács a pénzt? Majd összedobják a tagjai? Vagy éppen a valóban értelmes kulturális támogatásoktól (bár ezek után erősen kétlem, hogy ilyen létezne) fogják tényleg elvonni a pénzt? És mi lesz a többi pénzzel? Na, ezek aztán valóban olyan szankciók, amitől remegni fog a lába minden felelősnek...

Az ügy kapcsán további hányingerkeltő tényező, hogy a támogatást bezsebelő előadók eleve olyan emberek, akiknek finoman szólva sincsenek megélhetési problémáik. Az pedig, hogy ezeket a naplopókat "művészeknek" állítják be, minden jóérzésű embert sért.

Vegyük csak a másfél millió eurót. Az jó 400 millió forint. Mennyi hasznos dologra el lehetett volna költeni ezt a pénzt... Sok hazai kórház pár milliós berendezést nem tud beszerezni. De a lényeg, hogy Elton John és a többi tehetségtelen senkiházi parádézhat Nápolyban, Stockholmban és a többi városban... A mi pénzünkből!

Ez az ügy is persze egy év után bukott csak ki, amikor már úgyis mindegy. Hány olyan ügy lehet, amiről soha nem is szerzünk tudomást!

Az EU egy lobbista bűnszervezet, aminek semmi köze nincsen a nemzetek összefogásához. Itt bűnöző csoportokról van szó, akik az országok által befizetett pénzhegyeket hivatalosan szétosztják maguk és barátaik között. És ebbe a fertőbe igyekezett annyira a Jobbik, "a nemzet ügyeit hitelesen képviselni"! Ennyit a hitelességről...

Forrás: DiePresse.com

Németh Krisztián - Jövőnk.info

2010. november 19., péntek

Jól keresnek a nagy cégek a válságban is

A hírekben gyakran hallani nagy cégeket sújtó különadóról, cégeket is érintő megszorításokról stb. Az emberben igyekeznek olyan képet felépíteni, hogy mostanában mindenkit egyformán sújtanak a megszorítások. A valóság azonban máshogy néz ki.

A nagyvállalatok már a válságnak nevezett folyamatok előtt is az átlagember számára felfoghatatlan mértékű profitot termeltek és ez a megszorítások ideje alatt sem változott. Sőt, most is azon törik a fejüket, hogy még több profitot termeljenek. Számukra a válság csak megnehezíti a pénzcsinálás körülményeit, de valódi hátrányt nem szenvednek. Jó példák erre a válság kifejlődésekor a bankoknak nyújtott állami segítségek, a "bankmentő csomagok": a bankok nemhogy rosszul nem álltak, hanem az így kapott pénzeket szétosztogatták mindenféle jutalmak formájában és röhögtek a markukba. Az állam persze a dolgozó emberektől elvett pénzt osztogatta. Ennek a válságnak nevezett kutyakomédiának az egyik legkeményebb tanulsága, hogy a rendszer a kisemberrel fizettet meg mindent.

A nálunk nagy csinnadrattával bejelentett különadók is csak jól csengő kommunikációs fogások. A pénzek ugyanúgy áramlanak majd továbbra is, ahogyan eddig, csak most más néven. Volt régen "privatizáció", most éppen "válság" van. De jöhet még "fejlesztés", "átstrukturálás", sőt, a megújuló energiaforrásokra hivatkozva is ki lehet zsarolni pénzt az emberekből. Természetesen nem a környezetbarát energiaforrások felhasználása ellen vagyunk, hanem az ellen, hogy erre hivatkozva sajtolnak ki még több pénzt újra és újra az emberekből. Hogy a dolog mögött rendszer van, arra jó egy németországi példa is, melyet az Ex-K3-Berlin.de oldalán olvashatunk.

"A minden áramfogyasztó által, a megújuló energiaforrásokat felhasználó rendszer kiépítéséért fizetendő illeték 2011-ben 2,05-ről 3,5 euró cent/kWh-ra emelkedik. Mivel ez az illeték az áram árában benne van, az állam ezen kifizetésekre 19 százaléknyi áfát zsebel be.

A villanyáram költségei a lakossági fogyasztók számára ezzel 7,5 százalékkal emelkednek. Egy négytagú családnak, mely évente átlagosan 4.000 kilowatt óra áramot fogyaszt, emiatt évente 70 eurónyi költségnövekedéssel kell számolnia (kb. 20.000 forint - a szerk.).

Az áramszolgáltató konszernek, akik ezt az emelkedést természetesen közvetlenül az ügyfélre hárítják, a gazdasági válság ellenére egyenesen paradicsomi nyereségeket könyvelnek el. A verseny hiánya miatt a villamosáram-termelés területén óriási bevételek lehetségesek.

A három legnagyobb energiaellátó vállalat, az E.ON, az RWE és az EnBW az elmúlt évben kereken 23 milliárd eurós nyereséget ért el, 2010 első félévében már 15 milliárd eurót. Ez kereken 25 százalékos nyereséget jelent.

A villamosáram, a fűtés és a víz az emberek alapvető életszükségleteihez tartoznak, akárcsak az étkezés és a lakóhelyiség. Az, hogy ezek árait néhány nagy konszern nyereségvágya diktálja, hallatlan."

Természetesen nem csak az energiaszolgáltatókra igazak a fentiek, hanem a távközlési szolgáltatókra, a bankokra és még sorolhatnánk. A jövő Magyarországában viszont a dolgozó emberek igényei és érdekei, nem pedig a konszernek pénzhajhászása fogja meghatározni a közszolgáltatások működését.

Németh Krisztián - Jövőnk.info

A lisszaboni NATO-csúcs margójára


Hatalmas a várakozás. Sokan úgy vélik, most el fog dőlni a világ sorsa, mások attól félnek, hogy Oroszország lepaktál a NATO-val.

Nos, a dolog nem ilyen egyszerű. Két irány van, amely megszabhatja a tárgyalások alap hangvételét. Ami eddig volt, és amit szeretnének. Ami volt, annak egy részét ismerjük, egy része titokban zajlott. Hogy mit szeretnének? Valószínűleg messze nem ugyanazt.

Melyik az erősebb? Felszínre törnek-e az indulatok, úgy, mint Merkel levelére adott putyini válaszban? (Putyin kijelentette, hogy az EU okosai valamit kitúrnak az orrukból, rákenik egy papírra, és azt lobogtatják az orra előtt. Kit érdekel? Engem nem! - mondta) Ha felszínre törnek az indulatok, akkor a tárgyalás rövidebb lesz, mint képzelné bárki. A megjelenő felek azonban nem ma kezdték a tárgyalásokat, valószínűbb, hogy véka alá tudják rejteni indulataikat. Tehát marad amit szeretnének. És itt már nagyon erősen egymásnak feszülnek a szándékok.

A NATO azt szeretné, ha Oroszország mindenben támogatná, amolyan sem bent, sem kint módon. Maradjon az, ami a jelcini időszak alatt volt, egy idióta bábú, amit ide-oda lehet lökdösni, ha kell feláldozható emberekkel, technikával, ha kell, befogja a száját. Maradjon az a komolytalan kis senki, aminek Oroszországot hinni szerették volna másfél évtizeden keresztül.

Aztán jöttek a jelek, a Nyugat nagy tervei rendre összeomlottak Oroszországban. Először riogatás, majd igazi riadtság lett jellemző a nyugatra. Most mit szeretne a NATO? Azt, hogy Oroszország támogassa mindenben, ajánlja fel eszközeit, vagyonát, tudását. Na és cserébe mit is kapna? A nagy semmit. Annyit, hogy a NATO lemond esetleg erről-arról, vagyis konkrétan nem ad semmit.

Oroszország ezzel szemben konkrét igényekkel állt elő. Korlátozni a volt tagállamokon keresztüli fegyverszállításokat, valamint teljesen leállítani a volt tagállamokba irányuló fegyverszállítást. Teljesen leállítani a NATO keleti bővítéseit, és a rakétapajzs kiépítését. Az afganisztáni kábítószer ültetvények teljes felszámolását. Mind az USA, mind Izrael, takarodjon ki a volt tagállamokból, Grúziából is.

Látható, hogy igen nagy érdekellentétek vannak, ebből megbékélés nem egykönnyen lesz. Az természetes, hogy bármekkora kudarc lesz is a NATO-csúcs, a hazai hírekben csak azt fogjuk hallani, hogy minden rendben, milyen harmonikus, és tökéletes az együttműködés. Éppen olyan módon, mint a G-20 konferencián, ami valójában a nyugat kudarca volt. Persze kérdés az is, mennyire kell a Nyugatnak az orosz együttműködés. Megtesz-e érte bármit, beáldoz, vagy feláldozna-e érte komoly dolgokat. Van-e már kész stratégiája arra, hogy szerezzen hatalmat a jelenlegi orosz politika felett, vagy buktassa meg azt. Mert ha nincs, akkor csak a méhkaptárat rugdalják. Aztán majd jön a nagy futás.

A legrosszabb, ha nagy összeborulások és megegyezések, vagy szerződések jönnek létre. Ez ugyanis komolyabb konfliktus, vagy a háború előszelének tekinthető.

Gyártó István - Jövőnk.info

Mosolygó gazember - A végrehajtó a király

Ő IRÁNYÍTJA A RENDŐRSÉGET A KILAKOLTATÁSON

SZEMMEL LÁTHATÓLAG A VÉGREHAJTÓNAK ENGEDELMESKEDETT A RENDŐRKAPITÁNY, ÉS NEKI ENGEDELMESKEDTEK A PÁNCÉLOS DROIDOK A JÚNIUSI NAGYTÉTÉNYI VÉRFORRALÓ KILAKOLTATÁSON IS!

NAGYTÉTÉNYI KILAKOLTATÁS ÚJRA TÖLTVE, - EL NEM FELEJTVE...

2010. június 15. Budapest XII. ker Nagytétény, Csöngő utca.

...''Hatalmas szégyen ez a Magyar Köztársaság Rendőrségére nézve. Kilakoltatni erőszakkal egy 4 gyermekes családod, - erőszakkal, embertelenül. Brutálisan és kegyetlenül. És mindezt ráadásul úgy, hogy szó szerint; a VÉGREHAJTÓ ÁTVESZI A PARANCSNOKSÁGOT, AZ AKCIÓBAN LÉVŐ RENDŐRI ERŐK FÖLÖTT...''

***

Bár jövő év tavaszáig Kilakoltatási Moratórium van érvényben, - ezért a média jelenleg nem is nagyon foglalkozik a kilakoltatási ügyekkel.

Ám ez a moratórium korántsem teljes, - kilakoltatások most is folynak. Mint ahogy, a június 15.-én lezajlott vérforraló nagytétényi kilakoltatás NAPJÁN IS ÉRVÉNYBEN VOLT MÁR A KILAKOLTATÁSI MORATÓRIUM, - MÉGIS MEGTÖRTÉNT EZ A GYALÁZATOS ESEMÉNY!

A 4 gyermekes Tauzin család azóta albérletben lakik, s még reménykedik abban, hogy visszaszerezheti otthonát. S ez a mi megitélésünk szerint teljesen reális alapokat tartalmazó remény, - mivel a kilakoltatásukkal kapcsolatban feltételezhető a hivatali összejátszás, és a korrupció gyanúja is.

Ezen törvénytelenség első bizonyítéka az alábbi képsorozat, - mely azt mutatja be, hogy; egy rendőrségi akciót; - nem a rendőrség hivatalos elöljárója, - nem a helyszínparancsnok, vagy a területileg illetékes (ez esetben XXII. kerületi) rendőrkapitány, - HANEM MAGA A VÉGREHAJTÓ IRÁNYÍTOTTA. Ő VEZÉNYELTE KÖZVETLENÜL A RENDŐRI EGYSÉGEKET(!!!), a 2010. június 15.én lezajlott kényszerkilakoltatást biztosító, hivatalos hatósági akció során.

***

Képriportunk a helyszínen készült, - minden link, egy fotóra visz, mely az adott történést tartalmazza. A fotók elől a bűnösöknek elbújni nem lehet, - a képek, s a cikk alján látható videó, teljes valójukban megmutatják az eseményeket, - s elkezdik megvilágítani, a gyalázatos kilakoltatás valós hátterét is.

Nézzék hát:

Debreceni Gábor végrehajtó helyettes és Szamosi István, önálló bírósági végrehajtó. - Nem tetszik nekik a fotósok jelenléte.

Szamosi István önálló bírósági végrehajtó - azon gondolkodik, hogyan is hajthatná el, a túlzottan kiváncsiskodó médiát?

A családokat jelenleg is tönkre tevő, - otthonuktól megfosztó, gyermekeket, öregeket hajléktalanná tévő, mosolygó gazember: Szamosi István, önálló bírósági végrehajtó. Jelvény száma: 0280.

Debreceni Gábor végrehajtó helyettes és Szamosi István, önálló bírósági végrehajtó. - A sajtót ért FENYEGETÉS után...

Egy karéjban a 3 hiéna. Balról jobbra: 1.Debreceni Gábor végrehajtó helyettes. 2.Deszpoth Ferenc, végrehajtó helyettes.  3. És az elöljáró: Szamosi István, önálló bírósági végrehajtó.

1.Debreceni Gábor végrehajtó helyettes. 2.Deszpoth Ferenc, végrehajtó helyettes.  3. Szamosi István, önálló bírósági végrehajtó. - Középen pedig zöld pólóban: Hegedűs Imre, a hiénáknak dolgozó lakatos

Középen, a szép Armani öltönyében; dr. Strauss Zsolt r. alezredes, a 22. kerület rendőrkapitánya. Mögötte jobbra; Deszpoth Ferenc, végrehajtó helyettes. - Strauss nem hallgat a kilakoltatás ellen tiltakozókra.

A végrehajtók egyenlőre a rendőrök mögött várakoznak. Szamosi, Debreceni, Deszpoth.

Még mindig várnak; Szamosi és Debreceni...

Strauss rendőrkapitánynak kezd elege lenni. Mögötte Deszpoth és Szamosi


Ostromolni kezdik a ház kapuját. Szamosi és Debreceni végrehajtók, (háttal) a terminátorok között.

Mivel az első behatolási kísérlet sikertelen, Szamosi István végrehajtó magához ragadja a kezdeményezést.

Szamosi beindul...

''Elég ebből a totojázásból! Valamit tenniük kell a rendőröknek'' - így Szamosi.


És már Szamosi végrehajtó elkezdi kiadni az utasításait a rendőröknek. Közben a terminátorok felsorakoznak a nagy kapu elé.


Szamosi végrehajtó kezelésbe veszi a terminátorokat is. Közli velük, mit és hogyan csináljanak.

Részletes utasításokat ad a páncélos droidoknak Szamosi végrehajtó, amire még az egyik rendőrtiszt is csóválja fejét...

Már a tisztnek is elege van Szamosi végrehajtóból, aki csak magyaráz a droidoknak. De vajon miért nem küldheti ki a műveleti területről??


És a páncélos rendőrök engedelmeskednek. Előre küldi őket Szamosi önálló bírósági végrehajtó.

A Tauzin ház nagykapuja előtt osztja az utasításokat Szamosi végrehajtó, Strauss alezredesnek; hogyan is hatoljanak be a rendőrök.

Szamosi István végrehajtó beszél, - Dr.Strauss Zsolt r.alezredes, Budapest XII. ker. rendőrkapitány pedig hallgatja. - Mellettük balra a kopasz; a végrehajtó másik lakatos segédje.


Szamosi végrehajtó parancsot ad a behatolásra. Balról jobbra: Szamosi végrehajtó, Strauss alezredes, Debreceni vh.helyettes, Deszpoth vh.helyettes.


Dr.Strauss Zsolt rendőrkapitány kezd a háttérbe vonulni... - Balról jobbra: Szamosi végrehajtó, Debreceni vh.helyettes, Deszpoth vh.helyettes, Strauss alezredes.


A rendőrkapitány elmegy. A továbbiakban a végrehajtó egyedül rendelkezik a rendőrökkel. - Balról jobbra: Szamosi végrehajtó, - Debreceni vh.helyettes, - és elmenőben: Dr.Strauss Zsolt rendőrkapitány.


Szamosi István, önálló bírósági végrehajtó már egyedül adja a parancsot, a rendelkezésére álló erőknek: Úgymint a lakatosoknak, s az őket követő páncélos rendőri egységeknek. Mellette a helyettese: Debreceni Gábor.

Közvetlenül a behatolás előtt. Szamosi István önálló bírósági végrehajtó a rendőrökre néz, mindjárt indul a brutális rendőrroham, a 4 gyermekes család háza ellen. Mellette jobbra: Debreceni, a helyettese.

***
És megtörtént a behatolás, az erőszakos kilakoltatás. Ahogyan erről az olvasóink nagy többsége már annak idején értesülhetett is.
Az alábbi tudósításokban adtunk hírt róla.


Jún.16 ''MEGTÖRTÉNT, AMIT SENKI NEM AKART AZÉRT IGAZÁBÓL ELHINNI...'' (Fotó előzetes, a június 15.-i vérlázító nagytétényi kilakoltatásról - A képeket készítette: Oskar - Szabad Riport Tudósító Iroda)

Jún.16. SIKOLY! - Video előzetes, az erőszakos nagytétényi kilakoltatásról...

Jún.18. NINCS KEGYELEM!

Jún.19. AZ OSTROM...

Jún.20. FOSZTOGATÁS BÁRMI ÁRON!

Jún.20. AZ ÖT GYERMEKES, ERŐSZAKKAL KILAKOLATOTT ÉDESANYA NYÍLT LEVELE, - A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG MINISZTERELNÖKÉNEK (Az eredeti példány másolata)

De a végrehajtó valódi szerepére, eddig még nem világítottunk rá. Éppen itt volt az ideje.

Hatalmas szégyen ez a Magyar Köztársaság Rendőrségére nézve. Kilakoltatni erőszakkal egy 4 gyermekes családod, - erőszakkal, embertelenül. Brutálisan és kegyetlenül. És mindezt ráadásul úgy, hogy szó szerint; a VÉGREHAJTÓ ÁTVESZI A PARANCSNOKSÁGOT, AZ AKCIÓBAN LÉVŐ RENDŐRI ERŐK FÖLÖTT.

Nagy szégyen, az egész testületre nézve. Melyben leginkább a parancsnokok a bűnösök, hogy hagyták, sőt engedelmeskedtek, egy nyilvánvalóan korrupt végrehajtónak, - név szerint; Szamosi István, önálló bírósági végrehajtónak, - valamint a tisztek is bűnösök, - kik hagyták, hogy ez történjen, (bár tudjuk, hogy más volt a véleményük,) - és bűnösök a végrehajtó rendőrök is. Mert ha ők nem engedelmeskednek a nyilvávalóan nép ellenes, és brutális parancsnak, - akkor ez a gyalázatos kilakoltatás nem történik meg.

Ez az esemény, bár kevesebb embert érintett - de legalább akkora horderejű; mint a 2006. október 23.-i események. És éppen úgy nehezen lemosható foltot ejtett a Testület becsületén.

És, ha valaki netán még ezek után is kételkedne, javaslom, nézze meg az alábbi videót, akár még egyszer és még egyszer is, hogy lássa a valóságot azok szemszögéből is, akiket ezek az embereknek nem igazán nevezhető hiénák, erőszakkal megfosztottak az otthonuktól:



2010.11.15.
(Szabad Riport Tudósító Iroda - Fort András)


ELÉRHETŐSÉGEK:
(Ha valakinek volna további elintézni valója, a fent nevezett urakkal.)

Szamosi István önálló bírósági végrehajó - Budapest, XXII. ker.
1211 Bp.., Szállító u. 6. III.
T.: 425-7482, Fax: 425-7481
Ügyfélfogadás: Szerda: 9-13.


dr. Strauss Zsolt rendőr alezredes
Beosztása: kapitányságvezető.
Cím: 1221 Budapest, Városház tér 7.
Postacím: 1775 Budapest Pf.: 84
Vezetői telefon: 229-2652
Vezetői fogadóóra: minden hónap első keddjén
Ügyfélfogadás : Igazgatásrendészeti Osztály
hétfő 13.00 – 16.00
Tel. : 229-2622; 62-100
Fax : 229-2622/62-400; 62-401
E-mail : 22rk@budapest.police.hu
kedd 08.30 – 12.00
szerda 13.00 – 16.00
csütörtök 08.30 – 12.00
péntek 08.30 – 12.00


Szabad Riport Tudósító Iroda

2010. november 18., csütörtök

Der Standard: Svájc sürgős légvédelmi fejlesztést tervez

A svájci légierő parancsnoka irányítható lövedékektől tart

Bern - Markus Gygax, a Svájci Légierő parancsnoka attól tart, hogy Svájc hamarosan nagy hatótávolságú irányított lövedékek befolyási övezetébe kerül és ezért zsarolható lesz. Ezért azt szorgalmazza, hogy Svájc saját irányított lövedékek elleni elhárító rendszerrel egy európai szövetségbe ágyazódjon be.


Markus Gygax, a Svájci Légierő parancsnoka

A világ egy faluvá vált; ami valahol a világon megtörténik, az Európát is érinti, nyilatkozta Gygax a "Sonntag" című újságnak. Globálisan negatív irányba tartanak a folyamatok: Még több konfliktus, még több migráció, még nagyobb zsarolási tendenciák. Ráadásul a fegyvergyártás az utóbbi öt évben 20 százalékkal nőtt, állítja a parancsnok.

Elhárítást szorgalmazva

Gygax úgy hiszi, hogy a jövőben már 3000 kilométeres hatótávolságú irányított lövedékeket fognak alkalmazni. Svájc ezáltal zsarolhatóvá válik és ezért egy elhárító rendszerre van szüksége. A veszély a légierő parancsnoka szerint inkább szervezetek irányából, mint államokétól ered.

Vagy vásárol az ország magának ilyen rendszert, hogy ilyen védelemhez jusson, vagy egy sajátot ágyaz be egy európai szövetségbe. A második lehetőség Gygax szerint okosabb. Egy európai szövetséggel karöltve valódi elhárítórendszert lehetne megvalósítani.

Gygax gyors felfegyverkezést sürget, mert szerinte senki sem tudja, hogy mi lesz öt, vagy tíz év múlva. 1988-ban példának okáért fogalma sem volt senkinek arról, hogy 1989-ben leomlik a Berlini Fal.

Forrás: derStandard.at

Megjegyzés: A svájci légierő parancsnoka tehát 5-10 éven belül súlyos fenyegetésekkel számol. Kérdés, hogy milyen szervezet, esetleg ország lehet az, ahonnan ilyen fenyegetés várható. És vajon mi lehetne a zsarolás tárgya, ill. oka? A hír több mint érdekes a folyamatosan a nemzetközi terrorizmusról szóló és a leszereléseket követelő beszámolók sűrűjében.

Németh Krisztián - Jövőnk.info

Célkeresztben A bankok - a pénz urai VIII.

Az alábbi összeállítás egy 1996-ban készült film szövegéből készült….

Bár a film az amerikaik szemszögéből vizsgálja a kérdést, azonban az amerikai történelmi sajátosságoktól eltekintve megállapításai és a tények, melyeket közöl, bármely mai állam, kormány gazdasági pénzügyi és politikai problémájának gyökerére rávilágít. Ezért mindenképpen érdemes odafigyelni és elgondolkodni, mert nagyon is ismerősnek fog tűnni a szituáció.

PÉNZURAK

Avagy hogyan vették át az uralmat a nemzetközi bankárok Amerika felett.

AZ I. VILÁGHÁBORÚ


A hatalom most már elképesztő mértékben központosítottá vált. Ideje volt háborút indítani, egy igazán nagy háborút. Az I. Világháborút. A központi bankárok számára a háború politikai vetülete természetesen közel sem volt olyan fontos, mint nyereségtermelő képessége, és semmi sem hoz létre annyi adósságot, mint a hadviselés. Erre legjobb példa Anglia volt akkoriban. A Bank of England megalapítása és Napóleon Waterloo-i veresége között eltelt 118 éves időszak alatt Anglia 56 éven keresztül viselt háborút. A fennmaradó időben pedig háborúra készült.

Az I. Világháborúban a német Rothschildok a németeknek kölcsönöztek pénzt, a brit Rothschildok a briteknek kölcsönöztek pénzt, a francia Rothschildok pedig a franciáknak kölcsönöztek pénzt. Amerikában J. P. Morgan volt a hadifelszerelést értékesítő ügynök a briteknek és a franciáknak egyaránt. Valójában hat hónappal a háború kitörését követően Morgan lett a világ legnagyobb fogyasztója, napi 10 millió dolláros költekezésével. Irodájában, itt a Wall Street 23 alatt, nyüzsögtek egy üzlet nyélbeütésén ügyködő brókerek és kereskedők.

Annyira elfajultak a dolgok, hogy a banknak minden ajtóhoz őrt kellett állítania, akárcsak az üzletfelek otthonaihoz.

Sok más New York-i bankár ugyanígy óriási hasznot húzott a háborúból. Wilson elnök kinevezte Barnard Baruch-ot a Hadiipari Testület élére. James Perloff történész szerint Baruch és a Rockefellerek is mintegy 200 millió akkori dollár nyereséget zsebeltek be a háború alatt. De nem a nyereség volt az egyetlen motiváló tényező, hanem a bosszú is. A pénzváltók soha nem bocsátották meg a cároknak, hogy a Polgárháborúban Lincolnt támogatták. Ezen kívül Oroszország volt az utolsó nagy európai ország, ami még visszautasította, hogy alávetesse magát a magántulajdonban lévő központi bankrendszernek

Három évvel az I. Világháború kitörését követően az orosz forradalom eltávolította a cárt, és bevezették a kommunizmus rémálmát. Jacob Schiff a Kuhn-Loeb és Társaitól halálos ágyán azzal hencegett, hogy 20 millió dollárt költött a cár legyőzésére. A forradalom támogatására Angliából is folyt a pénz. A világ néhány leggazdagabb embere miért támogatná pénzügyileg a kommunizmust, azt a rendszert, amely nyíltan felesküdött, hogy tönkreteszi az úgynevezett kapitalizmust, ami gazdaggá tette őket?

Gary Allen kutató ezt így magyarázza: "Ha megértjük azt, hogy a szocializmus nem egy osszuk-meg-a-vagyont program, hanem valójában egy módszer a vagyon összevonására és befolyásolására, akkor az a látszólagos paradoxon, miszerint szuper-gazdag emberek a szocializmust hirdetik, máris megszűnik paradoxonnak lenni. Ehelyett a hatalom-hajszoló megalomániások logikus, sőt tökéletes eszközévé válik... A kommunizmus, vagy még pontosabban a szocializmus nem a rongyos tömegek mozgalma, hanem a gazdasági elité" - Gary Allen, író.

A kommunisták, és szocialisták butaságának, és az őket ideológiailag megvezetők aljasságának, köszönhetően sikerült sok jobb érzésű baloldali felfogású embert a bankcápák szekértolóivá süllyesztenie! Az oktatás aljas silánysága, és az önálló gondolkodásra való képtelenség, vagy lustaság nem csak a legnagyobb bűn, és métely, hanem olyan érdekek kiszolgálóivá teszi ezeket az embereket – akár “jobb meggyőződésük ellenére is”, mely a népirtás, és fizikai, és ideológiai tömegmészárlás melegágya!- a szerk.

Ahogy W. Cleon Skousen írta 1970-es könyvében, a Meztelen Kapitalistában: "Bármely forrásból eredő hatalom további hataloméhséget szül... Szinte elkerülhetetlen volt, hogy a szuper-gazdagok egy nap ne csak saját vagyonuk, hanem az egész világ vagyona feletti uralomra ácsingózzanak. Ennek elérése érdekében teljes mértékben hajlandóak voltak kielégíteni a hataloméhes politikai összeesküvők ambícióit, akik elkötelezték magukat minden létező kormányzat megbuktatása, és egy világméretű központosított diktatúra kialakítása mellett. -- W. Cleon Skousen.

De mi van, ha ezek a forradalmárok irányíthatatlanná válnak, és a szuper-gazdagoktól próbálják megszerezni a hatalmat?

Végül is Mao Ce-Tung volt az, aki 1938-ban kifejtette hatalommal kapcsolatos álláspontját: a politikai hatalom a puskacsőből ered. A Wall Street – London tengely döntött: vállalja a kockázatot. A fő tervezők azzal próbálták irányítás alá vonni a forradalmi kommunista csoportokat, hogy nagy pénzekkel támogatták őket, ha engedelmeskedtek, és megvonták a pénztámogatást, sőt akár az ellenfeleiket támogatták, ha irányíthatatlanná váltak.

Lenin kezdte megérteni, hogy hiába ő az új Szovjetunió abszolút diktátora, a pénzügyi szálakat nem ő mozgatja.

Valaki más irányított csendesen a háttérből "Az állam nem úgy működik, ahogy szeretnénk. Az autó nem engedelmeskedik. Egy ember ül a kormánynál, és úgy tűnik, hogy ő vezet, de az autó nem a kívánt irányba halad. Úgy mozog, ahogy egy másik erő kívánja." - Vladimir Lenin.

Ki áll mögötte? Louis T. McFadden képviselő, aki a Ház Banki és Fizetőeszköz Bizottságának elnöke volt az 1920-as években és a Nagy Válság idején az 1930-as évekig, így magyarázta: "Az orosz történelmet valójában nagyban befolyásolták a nemzetközi bankárok műveletei... A Szovjet Kormány Egyesült Államok Kincstári papírokat kapott a Federal Reserve Testületétől… a Chase Bankon keresztül intézve. Anglia tőlünk vett fel pénzt a Federal Reserve bankokon keresztül, és újra kikölcsönözte azt magas kamatokért a Szovjet Kormánynak... A Dnyeper Gátat olyan pénzből építették, amit az Egyesült Államok Kincstárától törvénytelen módon vett el a korrupt a Federal Reserve Testület és a Federal Reserve Bankok." -- Louis T. McFadden.

Más szóval a FED és a Bank of England az őket irányító nemzetközi bankárok parancsára megteremtett egy szörnyeteget, ami hét évtizednyi példátlan kommunista forradalmat, háborút, és ami a legfontosabb, adósságot gerjesztett. Ha azt hiszed, hogy van esély arra, hogy a pénzváltók irányították a kommunizmust, aztán elvesztették az irányítást fölötte, 1992-ben a Washington Times azt írta, hogy az orosz elnök, Borisz Jelcin feldúlt volt, mert a befolyó külföldi segély legnagyobb része visszakerült "egyenesen az adósságszolgáltató nyugati bankok pénzesládájába".

Ép ésszel senki sem állítaná, hogy egy akkora háborúnak, mint az I. Világháború egyetlen oka volt. A háborúk összetett dolgok, számos kiváltó tényezővel. Másrészről viszont ugyanolyan butaság lenne tagadni, hogy az I. Világháború elsődleges okozói azok voltak, akik a legtöbbet nyerték a háborún. A pénzváltók szerepének felismerése nem vad összeesküvés elmélet. Volt indítékuk, egy rövid távú öncélú indíték, és volt egy hosszú távú politikai indítékuk is, diktatórikus kormányok kialakítása, ahol a pénzváltók irányítják a pénzügyeket, hogy kézben tarthassanak bármilyen vezető pozícióba kerülő politikust.

A következőkben megnézzük, mi a pénzváltók végső politikai célja a világ számára.

NAGY VÁLSÁG

Röviddel az I. Világháborút követően a pénzváltók átfogó politikai terve körvonalazódni kezdett. Most, hogy már egyenként uralták a nemzeti gazdaságokat, a következő lépés az egyesítés végső formája volt: a Világkormány. Az új Világkormány tervezete elsődleges fontosságot kapott az I. Világháború utáni Párizsi Békekonferencián. NÉPSZÖVETSÉG volt a neve.

De Paul Warburg és Bernard Baruch legnagyobb meglepetésére, akik Wilson elnökkel együtt vettek részt a konferencián, a világ még nem állt készen a nemzeti határok megszüntetésére. A nacionalizmus még erősen dobogott az emberek mellkasában. Lord Curson Brit külügyminiszter például egy jó viccnek nevezte a Népszövetséget, noha a brit hivatalos álláspont támogatta azt.

Wilson elnököt megalázva az USA kongresszus sem hagyta volna jóvá a Szövetséget. Annak ellenére, hogy sok más ország jóváhagyta, a Szövetség kimúlt, mivel nem folyt be pénz az USA kincstárából.

Az I. Világháborút követően az emberek belefáradtak a demokrata Woodrow Wilson internacionalista politikájába. Az 1920-as elnökválasztásokon a republikánus Warren Harding fölényes győzelmet aratott, a szavazatok több

mint 64 százalékával. Harding mind a bolsevizmus, mind a Népszövetség elkötelezett ellenzője volt. Megválasztása, ami egy 12 éves republikánus elnökség kezdete a Fehér Házban, példa nélküli gyarapodási időszakot eredményezett, amit az Virágzó Húszas évekként emlegetnek.

Annak ellenére, hogy a háború tízszer nagyobb adósságba sodorta Amerikát, mint a saját polgárháborúja, az amerikai gazdaság tovább erősödött. Az arany özönlött az országba a háború alatt, és ez a továbbiakban is így maradt. Az 1920-as évek elején e bank, a New Yorki Federal Reserve Bank feje, Benjamin Straw rendszeresen találkozott a Bank of England zárkózott és különc vezetőjével, Montegue Normannal. Norman eltökélten próbálta pótolni az aranymennyiséget, amit Anglia Amerikával szemben veszített az I. Világháborúban, és próbálta visszaállítani a Bank of England korábbi uralkodó szerepét a világ pénzügyi rendszerében.

Mindezek tetejébe - aranyban gazdagon - az amerikai gazdaság ismét kicsúszhat az irányítás alól, ahogy a polgárháború után közvetlenül történt. A következő nyolc évben, Harding és Coolidge elnöksége alatt, az I. Világháború során felhalmozott hatalmas szövetségi adósságot 38%-kal, 16 milliárdra szorították vissza, ami a legnagyobb mértékű csökkenés az USA történelmében. Az 1920-as választások alatt Warren Harding és Calban Coolidge ellenfele James Cox Ohio kormányzója és a kevésbé ismert Franklin D. Roosevelt volt, aki korábban még nem jutott magasabbra Wilson elnök Haditengerészeti titkárhelyettesi posztjánál. Beiktatását követően Harding igyekezett, hogy hivatalosan megbuktassa a Népszövetséget.

Aztán gyorsan nekilátott, hogy csökkentse a belföldi adókat, miközben rekord magasságokba növelje a vámokat. Ez most egy olyan jövedéki politika volt, amit az alapító atyák többsége bizonyára helyeselt volna. Hivatali idejének második évében

Harding megbetegedett egy nyugati hajókiránduláson és hirtelen meghalt. Noha boncolást nem végeztek, tüdőgyulladást vagy ételmérgezést neveztek meg a halál okaként.

Amikor Coolidge helyébe lépett, folytatta Harding gazdasági belpolitikáját a magas import tarifákkal és a jövedelemadók csökkentésével.

Ennek eredményeként a gazdaság olyan mértékben erősödött, hogy a nettó állami jövedelem még tovább növekedett. Nahát, ennek aztán véget kellett vetni. Így, mint ahogy korábban rendszeresen tették, a pénzváltók úgy döntöttek, hogy ideje tönkretenni az amerikai gazdaságot. A Federal Reserve elkezdett pénzt pumpálni az országba. 62%-kal növelték a pénzkínálatot ezekben az években. Pénzbőség volt. Ezért hívják ezt az időszakot Virágzó Húszas Éveknek.

Halála előtt Roosevelt elnök megpróbálta figyelmeztetni az amerikaiakat. A The New York Times 1922-es márciusi számában Roosevelt ezt mondta: Ezek a nemzetközi bankárok és a Rockefeller-Standard Oil érdekek irányítják az újságok többségét, és a lapok hasábjait hogy engedelmességre kényszerítsék őket, vagy elkergetik azokat a köztisztviselőket az állásukból, akik megtagadják az árnyékkormányt képező nagyhatalmú korrupt csoportok parancsainak teljesítését. -- Theodore Roosevelt.

Mindössze egy nappal korábban a New York Timesban Rooseveltet idézte New York polgármestere, és azokat átkozta, akik szerinte megszerzik az irányítást Amerika, politikai gépezete és sajtója felett: Theodore Roosevelt figyelmeztetése napjainkban még időszerűbb, mivel valós veszélyt jelent köztársaságunknak ez az árnyékkormány, ami mint egy óriás polip ráterpeszkedik ragadós csápjaival városra, államra, nemzetre!

Hosszú és erős karjaiban tartja fogva közigazgatási hivatalnokainkat, törvényhozó testületeinket, iskoláinkat, bíróságainkat, újságjainkat és minden közbiztonság érdekében létrehozott szervet! De hagyjuk a puszta általánosításokat, hadd mondjam el, hogy e polip fejét a Rockefeller- Standard Oil érdekek és befolyásos bankházak kis csoportja alkotja, akikre általában, mint nemzetközi bankárokra utalnak. A nagyhatalmú nemzetközi bankárok kis zárt társasága gyakorlatilag saját önző céljaik szerint irányítják az Egyesült Államok kormányát. Voltaképpen ők irányítják mindkét pártot, ők írják a politikai programokat, kihasználják a pártvezetőket, kihasználják a magánszervezetek vezetőit, és minden eszközt igénybe vesznek, hogy csak olyan jelölteket nevezzenek ki magas állami pozíciókba, akik hallgatni fognak a korrupt Nagy Pénz parancsaira. Ezek a nemzetközi bankárok és a Rockefeller-Standard Oil érdekek irányítják az újságok és magazinok többségét az országban. -- John Hylan.

Az emberek miért nem hallgattak az ilyen súlyos figyelmeztetésekre, és miért nem akarták, hogy a kongresszus visszavonja a 1913-as Federal Reserve Törvényt? Mert emlékezzünk rá, hogy ezek az 1920-as évek voltak. A banki kölcsönök folyamatos bővülése piaci növekedést eredményezett. Más szóval, akárcsak napjainkban, a gyarapodás éveiben senki sem akart gazdasági kérdéseken morfondírozni. Ez akkor is, ma is súlyosan felelőtlen politikai, gazdasági rövidlátás, és tunyaság – a szerk. Viszont e gyarapodásnak van sötét oldala is. Az üzlet bővült, és ráhangolódott a hitelre. A virágzó értéktőzsdén féktelenné vált a spekuláció.

Noha minden rózsásnak tűnt, kártyavár volt az egész. Amikor 1929 áprilisában mindenki készenlétben állt, Paul Warburg, a Federal Reserve atyja titkos tanácsadót küldött, aki figyelmeztette barátait, hogy biztosra vehető egy összeomlás és nemzeti szintű válság.

1929 augusztusában a FED elkezdte szűkíteni a pénzkínálatot. Nem véletlen egybeesés, hogy a kor Wall Street-i óriásainak, John D. Rockefeller, J. P. Morgan, Joseph Kennedy, Bernard Baruch önéletrajzai csodálattal adóznak zseniális előrelátásuknak, hogy pont az összeomlás előtt kiléptek a tőzsdéről, és mindenüket készpénzbe vagy aranyba fektették.

1929 október 24-én a nagy New York-i bankárok lehívták 24 órás azonnali visszafizetésre felmondható kölcsöneiket. Ez azt jelentette, hogy mind az értékpapír brókereknek, mind a fogyasztóknak azonnal piacra kellett dobniuk értékpapírjaikat, és eladni bármi áron, hogy kölcsöneiket fedezni tudják. Ennek eredményeként a piac összezuhant, és ezt a napot Fekete Csütörtöknek nevezik.

Itt kell figyelmeztetni arra, hogy a pénzvilág urai egyáltalán nem “zseniális előrelátók”, mindössze jól informáltak! Ami nem is csoda, hiszen a ők maguk rendezték, tervezték és vitték is végbe, régi unalomig ismételt és úgy tűnik mindig be is váló taktikát: a gazdaság pénzügyi hintáztatását. Napjainkban is pontosan ez zajlik. A gazdasági, és pénzpiaci összeomlás, mint az a fentiekből, a korábbi részekből, valamint rengetek egyéb leleplező munkából (cikkek, videók, filmek, könyvek, stb) is jól megismerhető – egyáltalán nem a véletlen műve! Sosem az! Pontosan tervezett pénzkínálattal és pénzszűkítéssel idézik elő a válságokat és a fellendüléseket.

Az eladósításon van mindig a hangsúly, akit sikerül eladósítani, afölött már meg is szerezték az uralmat. Ahogy a banki adósokkal, a vállalkozásokkal, elbánnak, ugyanez zajlik nagyban az országok esetében. A régi trükköknek azok dőlnek be, akik ennyire sötétben maradtak, vagy nem is érdekli őket, hogy mi a mozgató rugója a nagy pénzügyi eseményeknek, vagy akiket ezért megfizetnek. Bár ez utóbbiak sincsenek teljesen tisztában az pénzügyi folyamatokkal, eseményekkel, hiszen ezt titokban tartják előttük is, de mivel anyagilag érdekeltek a fosztogatásban, ezért fényesre nyalják a cipőtalpakat. - a szerk.

Az 1929-es összeomlás idején - John Kenneth Galbraight szerint - az eladási őrület tetőfokán Bernard Baruch elvitte Winston Churchillt a New Yorki értéktőzsde vendéggalériájába, hogy szemtanúja lehessen a pániknak, és hogy elkápráztassa az teremben tomboló események fölötti befolyásával.

Louis McFadden kongresszusi képviselő, a Ház Banki és Fizetőeszköz Bizottságának elnöke 1920 és 1931 között, tudta, hogy kit kell hibáztatni. A FED-et és a nemzetközi bankárokat vádolta a krach megkomponálásával és levezénylésével: "Nem volt véletlen. Gondosan kitervelt esemény volt? A nemzetközi bankárok arra törekedtek, hogy kétségbeesett légkört szítsanak itt azért, hogy uralkodóként emelkedhessenek mindannyiunk fölé." -- Louis T. McFadden. De McFadden ennél is messzebb ment. Nyíltan vádolta őket azzal, hogy azért okozták az összeomlást, hogy ellopják Amerika aranyát.

1931 februárjában, a válság közepette így nyilatkozott: "Úgy gondolom aligha vitatható, hogy az európai államférfiak és pénzügyi szakértők készek szinte bármilyen eszközt bevetni, hogy gyorsan visszaszerezzék az aranykészletet, amelyet Európa elveszített Amerika javára az I. Világháború eredményeként." -- Louis T. McFadden

Curtis Dall, a Lehman Brothers egyik brókere éppen a New Yorki tőzsdén dolgozott az összeomlás napján. 1970-es FDR My exploited father in law című könyvében elmagyarázza, hogy az összeomlás kiváltó mozzanata a New York-i pénzpiacon az azonnal visszahívható kölcsönök megtervezett hirtelen fellépő hiánya volt: "Ténylegesen ez a közemberek előre kiszámított "megkopasztása" volt a világ pénzügyi hatalmai által, amit a New York-i pénzpiacon azonnal visszahívható kölcsönök megtervezett hirtelen fellépő hiánya váltott ki." -- Curtis Dall, FDR (Franklin Delano Rooswelt) vője. Néhány héten belül úgy tűnt, hogy 3 milliárd dollárnyi vagyon egyszerűen eltűnt. Egy éven belül 40 milliárd veszett el. De tényleg eltűnt? Vagy egyszerűen csak kevesebb kézben összpontosult? Joseph P. Kennedy vagyona az 1929-es 4 millióról több mint 100 millió lett 1935-re.

És mit tett a Federal Reserve?

Ahelyett, hogy a gazdaság kisegítésére igyekezett volna a kamatlábak gyors csökkentésével a gazdaság élénkítése érdekében, a FED tovább folytatta a pénzkínálat brutális szűkítését, tovább mélyítve a válságot. 1929 és 1933 között a FED további 33%-kal csökkentette a pénzkínálatot. Noha az amerikaiak többsége soha nem hallott róla, hogy a válságot a FED okozta, a vezető közgazdászok előtt közismert a dolog. Milton Friedman, a Nobel-díjas közgazdász, most a Stanford Egyetemen tanít, ugyanazt mondta egy országos kereskedelmi rádió interjújában 1996-ben: „Egyértelműen a Federal Reserve okozta a Nagy Gazdasági Válságot azáltal, hogy 1929 és 1933 között egyharmadával szűkítette a forgalomban lévő pénz mennyiségét.” -- Milton Friedman.

De az amerikaiak többsége válság alatt elveszített pénze nem tűnt csak úgy el. Egyszerűen csak átkerült azok kezébe, akik időben kiszálltak az összeomlás előtt és aranyat vásároltak, ami mindig biztos pont, ahova pénzünket rakhatjuk válság előtt. De Amerika pénzéből került a tengeren túlra is.

Hihetetlen volt, hogy miközben amerikaiak milliói éheztek a válság mélyülésével, Hoover elnök “hősiesen” próbálta megmenteni a bankokat és a kijelölt üzleti vállalkozásokat, (akár csak a mostani válságnál, a Gyurcsány kormány arra vett fel csillagászati összegű IMF HITELEKET, hogy azokat a bankokat támogassa, akik addig is betegre keresték magukat rajtunk, a gazdatesten! – a szerk.)

Németországot, újjáépítése címén eladósították, s ebben a FED-nek nem kis szerepe volt,

Az I. Világháború után Németország a nemzetközi bankárok ölébe hullott. Azok a bankárok megvették szőröstül-bőröstül. Megvették az iparát, jelzálogokkal terhelték földjeit, irányítják termelését, irányítják minden közszolgáltatását. (Ahogy csak minket! Magyarországot is eladósították a végletekig.)

Hitler, a szabad választásokat követő győzelme után nem tétlenkedett, s ennek következtében Németország gazdaságilag talpraállt, sőt hatalmas fejlődésnek indult.

Ezt pedig úgy érte el, hogy beszüntette a fizethetetlen jóvátételeket és a cionista tőkét kiebrudalta az országból, ezzel Németország kikerült az adósságcsapdából. Valamint a kereskedelmenből is kiiktatta a pénzoligarchia mohó csápjait.

De lássuk mit mond erről Lipusz Zsolt



Franklin D. Roosevelt az 1932-es elnökválasztás után került hivatalba. Mindamellett, amikor hivatalba lépett, azonnal rendkívüli banki intézkedéseket jelentettek be, amelyek semmi mást nem eredményeztek, csak a FED pénzkínálat fölötti befolyását növelték. Akkor, és csak akkor kezdett a FED enyhíteni a nadrágszíjon, és új pénzzel látta el az éhező amerikai embereket.

Érdemes hát a módszereket megjegyezni, mindig felismerjük őket. És fel tudjunk készülni az elkövetkezőkre. Illetve mindent megtenni, hogy ne kergethessenek minket az adósság örvényébe. Hisz az egész folyamat nem más mint bankcsapda! Kicsiben, nagyban egyaránt! – a szerk.


összeállította: Audie

Pénzbehajtás az iszapkatasztrófa kapcsán is?

A napilapok az iszapkatasztrófa kapcsán rendezett gyűjtésből befolyó összegek felhasználását firtatják. Az akció során közel 1,2 milliárd forint adomány gyűlt össze. Ebből az összegből eddig mindössze 33,4 millió forint került kiosztásra. A két érintett település támogatása mellett nyilván egyéb kiadások is lesznek még bőven. További helyreállítási munkálatok, a mozgósított munkaerő költségei, egészségügyi kezelések, stb.


Ami viszont bizalmatlanságra ad okot, hogy az illetékesek egyszerűen nem hajlandóak válaszolni a kérdésekre, mi történik a pénzekkel. A befolyt összegeket a Kármentő Alap kezeli. De hogy mit csinál vele, az rejtély. Ha a nyugdíjak után a jótékony célú pénzeket is lenyúlja a kormány, egy életre elássa az emberek szolidaritási hajlandóságát.

Ha már gyűjtésről és szolidaritásról beszélünk, érdekes és gusztustalan momentum hogy miközben a különböző segélyakciók, jótékonysági rendezvények zajlanak, zsidó ’celebjeink’ nem átallnak segélykoncertet rendezni az Élet Menete Alapítvány javára. A katasztrófa sújtotta térség helyett ilyenkor is az idióta holokausztozáson jár az eszük! Különösen elgondolkodtató ez annak a fényében, hogy milyen kárörvendő gyűlölködéssel beszéltek az izraeli fórumokon a tragédiáról.


Érdekességképp nem árt megemlíteni, hogy a Qintian Tongxiang Alapítvány viszont közel 10 millió forint készpénzt és árut gyűjtött össze, főleg a kínai piacok kereskedőitől. Remélhetőleg nem a Kárenyhítő Alaphoz küldték…

Bükkfalvi Roland – Jövőnk.info

Kétkamarás korporáció?

Az új alkotmányt előkészítő parlamenti bizottságban felvetődött a kétkamarás parlament gondolata is. A Fidesz (és az összes többi párt) kisebb parlamentet ígért a választási kampány során. (Amiről persze már inkább elfeledkeznek, nemigen akar egyik képviselő sem elesni zsíros ’állásától’.) Most inkább a kétkamarás parlament lehetőségével foglalkoznak. Így a parlament létszáma gyakorlatilag nem sokat változna. A felvetés kapcsán inkább ez utóbbi dolog került a figyelem középpontjába. Az ideológiai tartalom helyett.


A felvetés szerint az alsóházat ugyanis a társadalmi szervezetek, egyházak, nemzeti kisebbségek képviselői adnák. Ez gyakorlatilag annak a korporációs rendszernek az átvétele, mely ideológiai alapvetéseink államépítésre vonatkozó részében is megtalálható.

Az államépítési tételek, vagy egyéb eszmei pontok átvétele csak egy dolog. Ha az egész rendszer nem kerül gyökeres átalakításra, ez édeskevés. Hiába variáljuk például akárhogy a parlament működését (létszámcsökkentés vagy kétkamarás működés), hiába hozzuk be a korporációt, ha megőrizzük a pártrendszert.


Gyökeres átalakítás kell, nem a régit toldozgatni, hanem újat tenni a helyére. Ez a rendszer önmaga akadálya!

Bükkfalvi Roland – Jövőnk.info

Renegátok: A tönkölybúzáról

Ezt a számunkat a tönkölybúza ismertetésére szánjuk, persze töredékesen, hisz a kiadványunk terjedelme korlátozott.

Azt már egyre több ember tudja, hogy az Isten által az emberiségnek, különösen az európai ember élelmezésére teremtett legfontosabb gabonánkkal, a búzával komoly bajok vannak. Kicsit megsértődött ránk, nem akar tovább táplálni bennünket. Egyre nagyobb részben emészthetetlen, egyre több a „lisztérzékeny” ember, egyre nehezebben termelhető. Bizony ezen nem is igen lehet csodálkozni, hisz még olyan elvetemült, emberszerű lények is vannak, akik kazánban égetik, „bioüzemanyagnak”-, állati eledelnek szánják. Ez is, mint a legtöbb bajunk, arra vezethető vissza, hogy az emberek nagy része elhitte az anyagiakat mindenek fölé helyező, kígyószerű lények hazugságait. Tudjuk, hogy ez a bibliai Teremtés Könyvéig nyúlik vissza, de napjainkban a végkifejlethez közeledik. Nekünk okosabbnak kell lennünk, mint a Teremtőnk? Mi majd jobbat fogunk előállítani? Aztán műtrágyázás címen elkezdtük mérgezni a termőtalajunkat. „Nemesítés” címén, radioaktív besugárzással, egyfajta génsebészettel, romboltuk szét a búza génállományát, majd ezt össze-vissza keresztezve „előállítottuk” napjaink búzáját „Iparszerűen”, nagy adag műtrágyával, többszöri méreggel való permetezgetéssel, mesterséges időjárás befolyásolással „alkottunk” valamit, ami már egyre kevésbé hasonlít a búzára. Ebből őrlik a lisztet szintén „iparszerűen”. A legértékesebb, legvitamindúsabb, legtáplálóbb részeket , ami a korpa, a héj alatti részek és a csíra eleve eltávolítják. Persze azok se járnak jobban, akik ezt az úgynevezett teljes kiőrlésű liszttel próbálják áthidalni, hisz a környezeti szennyezések, és a méreggel való permetezések miatt a külső részeken vannak a legtöményebben a káros anyagok. Aztán a liszthez rakják a különféle E betűs mérgeket, hogy csomósodásmentesen lehessen tárolni, hogy szép fehér legyen, stb. Persze hiába, mert a búzaszem, az élet, a liszté őrlés után halott anyaggá válik, ami elég gyorsan oxidálódva, veszíti el eredeti értékeit. Aztán ebből szintén „iparszerűen” valami kenyérfélét szeretnének összehozni. Ez persze lehetetlen, így további mindenféle „adalékagyaggal” próbálják legalább a kinézetét kenyérhez hasonlóvá tenni. Pontosan az következik be, amit a táplálkozástudomány egyik nagy mestere így fogalmazott meg: „Amit eszel, azzá leszel”. Gyógyszerzabáló, tönkre tett immunrendszerű, kis szerencsével 50-60 évig elvegetáló emberszerű zombivá. Az a kevés ember, akik még gyereknevelésre „vetemednek” már egyre kevésbé tudják saját erőből megoldani. Egyre több a lombikos segítség. Emberek! Térjetek már észre! Még talán-talán nem késő. Igen nem késő. Újra és újra kapjuk az Isteni segítséget. Ez a segítség most is megérkezett.

Tönkölybúzának hívják. (A következőkben leírtak részben saját tapasztalat, részben az Internetről összegyűjtött anyag. Ennek eredeti szerzői már nem mindig felderíthetők, így a forrás nem azonosítható. Az eredeti szerzőknek ez úton is köszönjük, amit átvehettünk, tanulhattunk tőlük. Néhány név, akikre, ha megtehetik érdemes rákeresni az Interneten: Somlósi Lajos, Lajos atya, Omram Michail Ajvanov, Dr. Oshawa George, Edmond Bordeaux Székely, Nyers Csaba, Soós Ferenc, Tejfalussy András) A tönkölybúzában mindaz megtalálható, amit a jelenlegi búzafajtáinkban, kenyerünk szentségtelenitésével, már elveszettnek hittünk. Igazából a tönköly egy pázsitfűféle. Ismert volt Sumérben, Egyiptomban. A Nílus-völgyi fáraósírokban is találtak, olyan tönkölybúzamagokat, melyek még csíraképesek voltak! Magyarországon a XIX. század végéig termesztették, majd lassanként feledésbe merült (merítették). A Kárpát medencében élőknek ez a legmegfelelőbb eledel.


A magyarságnak szükséges információt ez közvetíti legjobban. A Nap princípiumot képviseli, rendezi a szervek közötti információcserét, támogatja az élet ritmusát, erősíti az idegrendszert. Zoroaszter papkirály szerint a Kozmosz külső erejét, a Nap szellemét, spirituális erejét közvetíti a tönköly. Sokan mondják, hogy biotönköly, de ez más nem is lehet. Műtrágyázott talajban meg se terem, vagy kevesebb termést hoz. A búzaszem, olyan többrétegű toklászba van becsomagolva, ami a kártevőknek-, még a radioaktív sugárzásnak is ellenáll. Nem kell, nem szabad növényvédőzni. A vetőmagot ezzel a toklásszal védve kell elvetni, így olyan védelme van, hogy még csávázni sem kell. Az igazi kis szemű tönkölyt Erdély magyarjai mentették meg, pedig hosszú évtizedeken át a hántolás nehézségei miatt használni sem tudták étkezési célokra. Még a K und K időszakban ismerték hatalmas erejét, erőt, egészséget, férfierőt adó tulajdonságát. Nem lehet véletlen, hogy a régi tönkölymalmok megsemmisítésével szándékosan akarták megfosztani a magyarságot ettől az ősi eledelünktől. Lassan ismét ismertté válik, köszönhetjük ezt Dr. Kalmár Gergely és Dr. Kajdi Ferenc munkájának, melynek során génbankból az 1990 évek végén ÖKO-10 néven ismét termeszteni kezdték. Fehérjetartalma felülmúlja a hagyományos búzáét, s az aminosavak közül az aszparaginsav-, glutaminsav-, alanin-, metionin-, prolin-, leucin-, izoleucin-, tirozin-, fenil-alanin- és lizintartalma is nagyobb. Vitamin- és ásványi-anyagtartalmára jellemző, hogy megtalálható benne szinte a teljes B-vitamin csoport (a B12-vitamin kivételével), és niacin- és E-vitamin tartalma sem csekély. Réz-, vas-, mangán- és cinktartalma is meghaladja a búzáét. Kalcium-, magnézium, foszfor- és szeléntartalma szintén számottevő. Rendszeres, hosszú távú fogyasztása hozzájárulhat a koleszterinszint-csökkentő és az érelmeszesedést megelőző étrend sikeréhez. A hagyományos gabonaféléknél kisebb szénhidrát- és rosttartalmának köszönhetően cukorbetegek étrendjében is ajánlható. Esszenciális zsírtartalma jótékonyan hat az idegrendszerre. A szervezet savasodása több betegség kiváltó oka lehet, ebben is nagy segítségünkre van, mert nem savasít. Malmokban őrölve ezt is szétválogathatják, de teljes kiőrlésű gabonaként érdemes használni. Persze mint minden gabonaféle az őrlés után ez is oxidálódni kezd, ezért célszerű frissen őrölt lisztet beszerezni. Az otthon sütött kenyérbe ráadásul a dagasztás során belekerül a gazdasszony szeretet energiája is! Kivéve persze, ha a dagasztást géppel végzi. Fontos megjegyezni, hogy a kovász nem helyettesíthető élesztővel. Az első alkímiai anyag, míg a másik csak egy erjedő gomba. A kovász 5,5-6,9-es pH-ja közelebb van az élethez szükséges 6-9,5-es értékhez, mint az élesztő 4,5-4,6-os pH-ja. Minden élesztő kicsapódik a vérben, és ott lebeg, rontva ezzel a vörösvértestek oxigénmegkötő képességét. A tönköly a régiek csodagyógyszere volt a rák (fene) gyógyításában. Csíráztatásával hatalmas segítséget kaphat a legyengült esetleg beteg szervezetünk. A csíráztatás során a benne lévő enzimek, vitaminok mennyisége sokszorosára növekszik. Búzafű lére sok gyógyult, vagy életminőségében jelentős javulást elért rákos beteg esküszik. (A búzafű lé használatát javasoljuk megbeszélni, hozzáértő orvossal, természetgyógyásszal, mert a benne lévő magas káliumtartalom kellő mennyiségű tiszta, nem káliumozott, só fogyasztása nélkül felborítva a Kálium-Nátrium egyensúlyt, nagyon veszélyes helyzetet teremthet.)

Ha ilyen rengeteg jó tulajdonsága van, akkor miért nem használjuk? Ennek oka az ismerethiány, és az aránytalanul magas ár. Bioboltokban 600-700 Ft/kg a jelenlegi ára. Ehhez járul még, hogy a lisztjét 500-1800 Ft/kg között árulják. És még így sem lehet tudni mit veszünk, hisz a szabvány szerint a már 25% tönköly tartalom is feljogosít a tönkölyliszt megnevezésre. Ehhez jön az őrlés utáni gyors oxidáció, ami további bizonytalanságot okoz.

Egységes Magyarország Mozgalom Hajdú csoportja a környékbeli gazdák és az együttműködő boltok megszervezésével az árakat jelentősen csökkenteni fogja. Szeretnénk elérni, hogy a boltokban megtalálható legyen a teljes kiőrlést megoldó elektromos malom, így a friss őrlemény előnyeit mindenki élvezheti. Várjuk azoknak a tisztességes boltosoknak, termelő gazdáknak a jelentkezését, aki ebben a munkában részt szeretne venni. Korlátozott mennyiségben még vetőmagot is tudunk biztosítani. 50 kg feletti búza vásárlás esetén a kiszállítás ingyenes és árkedvezményt adunk. Az Egységes Magyarország Mozgalom tagjai további kedvezményeket vehetnek igénybe. Minden érdeklődőt várunk a renegatok@jovonk.info elektronikus levélcímen. További hírekért, információkért látogasson el a http://www.jovonk.info oldalra.

Forrás: Renegátok (Debrecen - Józsa) 2010. október


Hunyadi Imre – Jövőnk.info