Az egyenruha, a katona és a rendőr hozzátartozik az orosz utca látványához. Legyen az egy templom, a város központja vagy félreeső lakótelepi övezete, az utcákon megszokott az egyenruhások látványa. Azonban ne a lenézett, megvetett és megalázott baseball-sapkás „zsaru” képe jusson eszünkbe, mert hazánkkal ellentétben büszke és tiszteletet ébresztő katonákról és rendőrökről van szó. Nyilvánvaló, hogy a rendőrök felé irányuló megbecsülés és a tekintélyük, olykor a félelemmel párosulhat, de, mivel a sorok írójának semmiféle negatív élménye nem volt ez irányban, fölösleges tehát üres fejtegetésekbe bocsátkozni - a cikknek az célja, hogy valós és testközeli élményekről szerezzen tudomást az olvasó.
A katona eltűnt a magyar utcákról és a mindennapokból, az alkalomadtán feltűnő honvédségi teherautó képe vagy a hírújságokból mosolygó szakállas-napszemüveges zsoldosaink, ill. az ünnepekkor masírozó díszegységek, pedig nem adják vissza azt az érzést. Ezzel szemben Oroszország megmaradt civilizáltnak, nem adta fel immunrendszerét és a fiataltól a veteránig jelen van és formálja társadalmat az orosz katona. Természetesen a nyugat „áldásos” hatása, erőteljesen jelen van az Utolsó Fehér Esély országában is, de a gyorséttermek, diszkók, liberális divatmagazinok és tini-lapok árnyékában ott a markáns harcos, aki fegyelmet és rendet kíván és kínál.
„Tettekkel bizonyítja, hogy méltó arra a szeretetre, amellyel nemzete körülveszi” hallhattunk a katona hivatásáról 70 évvel ezelőtt Magyarországon. A szeretet mely a hazug célokért, sötét elvek mentén folytatott háború résztvevőit nem kíséri, ott van a honvédő katonára vetülő minden hazafias és aggódó pillantásban. Ennek a törődésnek voltam tanúja Szentpétervár egyik metrójáratán. Egy veterán szállt be a kocsinkba, majd szó nélkül haladt végig az emberek erdején. Illetve meg-meg szólalt, egy mondat erejéig, amíg megköszönte az utasok adományait. Tolókocsis volt, mert mindkét lába odalett és csonkán lógtak lefelé kényszerű ülőhelyéről, az arca pedig csúnyán megégett. Egyenruhát viselt kitüntetésekkel és ültében, nyomorékon is büszke tekintettel fordult az emberek felé - annak ellenére, hogy koldulni kényszerült.
Megnyomorodott, elszegényedett, de minden támogató karnyújtásban és rubelben érezte a szeretetet, amellyel nemzet körülveszi. Hősként tekintettek rá az emberek, és szinte kivétel nélkül mindenki szó nélkül kereste a pénztárcáját és nyújtott át neki egy-egy bankjegyet. Én is csatlakoztam…
Günser Dezső - Jövőnk.info